December 2-án utoljára mentem be dolgozni...legalábbis oda, ahol azelőtt majd' 15 éven keresztül napi 10 órákat is ültem az irodámban.
Hazafelé jövet valami ismeretlen érzés kerített hatalmába: egyszerre éreztem megkönnyebbülést, izgalmat, szomorúságot és persze voltam valami határtalanul ideges. Mert mit gondolok én, hogy csak így egyik napról a másikra fogom magam, és az oly nehéz munkával felépített karriert eldobom - tisztára mint a könyvekben. Csakhogy én nem vagyok regényhős! Hátat fordítottam valaminek, ami eddig lefoglalta a mindennapjaimat, kitöltötte az óráim nagy részét.
Persze várt valami új, remélhetőleg pozitív dolog, ami több lehetőséget nyújt a mindennapok apró dolgainak megélésére. Szerintem ezek a dolgok jelentik az Igazi Életet. Az emberi kapcsolatok, a finom ízek, a kellemes zene, a virágok illata, a világ színei, az értékek megismerése és a tapasztalás. Bölcsebbek és mindenek előtt boldogabbak lehetünk, ha tudatosan koncentrálunk a finom, apró részletekre - és nem hagyjuk, hogy a rohanó, kemény világ 'bedaráljon', leigázzon bennünket. És bár nem vagyok keleti bölcs, abban mégis biztos vagyok, hogy nem azért születtünk erre a világra, hogy kizárólag a munka töltse ki teljes életünket. Legalábbis én így látom.
