Újra van kutyánk!!! Új társunk, Gyömbér :)

Újra van kutyánk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Történt másfél hónappal ezelőtt, hogy összefutottam Gyömbérrel (akkori nevén: Ginger).

Egy irodában lakott, ahova azt megelőzően, körülbelül bő egy hónappal korábban került - út széléről mentve...Bár az irodában (legalábbis ebben a bizonyosban feltétlenül!) szeretetben, jólétben tengette mindennapjait; mégis be kell látnunk, hogy ez nem a legideálisabb otthon egy kutyus számára.

Második találkozásunkkor meghallottam, hogy tulajdonképpen örülnének, ha ez a kis bozontos, okos szemű siheder egy szerető családhoz kerülhetne. Nyilván nekem se' kellett több... :) Készítettem róla néhány képet és hazafelé a kocsiban megterveztem a marketing kampányt....Mintegy érdekességképpen megmutattam a képeket kis Családom tagjainak, akik (micsoda mázli!) azonnal elolvadtak a vigyori pofácskájától. :)

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy bár egyikünk sem tudná elképzelni az életet kutya nélkül...a mi Gyönyörűséges, Drága és Hűséges Társaink elvesztése miatt még nagyon korainak tűnt egy új jövevény befogadása. - tanakodtunk és töprengtünk, lelki vívódásunk leírhatatlan volt: mert bár Gyömbi szeretnivaló, bolondos, ugra-bugra kutyus, mégis túl nagy volt a fájdalom. Leginkább azt nem tudtuk: Fogjuk-e tudni szeretni?

Aztán határoztunk: egy próbahétvégére hazavittem, hogy teszteljük, kijön-e a cicákkal (hisz 6 macska azért már komoly létszámnak számít) és ez mégiscsak vízválasztó nálunk....az volt a terv, hogyha mégsem sikerül az összeszoktatás (Gyömbér esetleg szívesebben enné meg a macskáinkat, minthogy békében éljen mellettük), akkor sajna hétfő reggel vissza kell vinnem az irodába. - Na persze, azért mindenki reménykedett...Én meg idegesen mutattam be Gyömbit Cserkónak (aki a kocsim) és reménykedtem, hogy békében sikerül átszelnünk a várost kettecskén.

 

És sikerült! Nézelődött, kissé izgult (naná, hisz nem tudta, hova is megyünk és mit is csinál körülöttünk az a rengeteg autós, biciklis, gyalogos), de végülis farokcsóválva tűrte a megpróbáltatásokat...








Hazaérve azonnal betelefonáltam, hogy Édesanyám, aki érthetően tűkön ült, kijöjjön elénk egy nagy-nagy üdvözlésre....Na ezt nem kellett volna: Gyömbusz (aki bár azt ígérte, hogy igyekszik jó benyomást tenni Anyukámra) úgy ugatta meg a 'Szerencsétlent', hogy hörögve tapadt a kocsi ablakára és felhúzott pofával morgott...Na ezt nem nevezném a legsikeresebb belépőnek.... :)

Nyilván hamar változni kezdtek a dolgok és a mi Gyönyörűségünk elkezdte birtokba venni új lakhelyét. Felfedezett minden zugot, körbenyargalta a házat, agárként rótta a köröket a kertben. Aztán találkozott a cicákkal. Na ettől féltünk. Gyömbér első lendületével megkergette a macskákat, akik felszántották a járólapot és a parkettát is... :)  Ribizli bemenekült a kanapé alá, ahova pont másfél éve nem fér be; Füge beköltözött a fürdőszoba-fiókba, ami amúgyis az egyik legjobb titkos rejtekhely a lakásban. Samu és Niki a hálószobába, az ágy alá menekült. Nem csoda, hogy ezek után Anyukám Micikét és Picúrt az emeleten rejtette el....

Azóta sokat változott a helyzet....bár azt, hogy feltétlenül javult, nem mondanám....inkább csak változott. Mi imádjuk Gyömbuszt, aki viszont szeret minket és a cicákat is. :) - gyakorlatilag mindenkivel játszani szeretne....

Ezzel szemben a cicák nagyon tartanak tőle, így még mindig fenntartásokkal kezelik...annyi azért feltétlenül igaz, hogy már nem menekülnek be a bútorok alá...inkább megtámadják... :)

Kutyátlanok lettünk :(

Mit nekem ünnepek!

Békés Karácsony, no meg Boldog Új Év... : (

Hiába az ünnepi készülődés, a várakozás, a szeretet....már a levegőben volt az elkerülhetetlen. December 29-én este elment Mancsi is (indián nevén: Manitu) az Utolsó Mohikán a háznál. A régi Nagy Csapat utolsó tagja....Letaglózó és véget nem érő fájdalom. Már megint kevesebben lettünk.

Könnyes szemmel kértem, hogy üdvözlölje nevünkben a többieket: Sir Szutyit, Grissa-t, Brandy-t, a nemrég közéjük megtért Nukit, azaz a Nagy Csapat összes tagját....

....Velük tölthettük az elmúlt bő 14-15, sőt tán 16 évet, ők voltak a Fekete Sereg. Lezárult egy korszak. Egy boldog, nevetéssel, (bár sokszor még  idegeskedéssel is) teli korszak. Azt hiszem, ez így volt törvényszerű. Abban a sorrendben mentek el, ahogy hozzánk kerültek. Gyorsan, egymás után, 2 év alatt.

És persze üzentem még Jimmy-nek, az első kutyánknak, Rex-nek, akivel felnőttem, Kitty-nek, Bojtinak, Dorkának, Daisy-nek, azaz valamennyi eddigi kutyánknak is...., akik a Párom szerint már mind együtt játszanak, kergetőznek és csaholva, néha morogva, vidáman töltik idejüket a  Mennyországban vagy Valahol Messze - ugyanúgy együtt, ahogy előtte itt is. Velük vannak a régi cicáink is egytől egyig. Ott van Tapi, Kacor, Tigi, Kamilla, Mirci, Kormi, Cirmi, Gömbi, Csufi és Luci is, aki 19 éves korában ment el tőlünk....és az összes többi, akinek tán már a nevére sem emlékszem.

mi meg itt maradtunk. és kutyátlanok lettünk...ennyi. nem vár üdvözlő farok csóválás, pofadörgölés, nem vár kutyaugatás itthon. csak a csend.

Manit a régi harcostársa, Brandy mellé temettük.

Lucky - legújabb mentőakciónk alanya

Valamivel több mint két héttel ezelőtt történt, hogy hivatalosan és ünnepélyesen felavattuk legújabb Állatmentőnket a Családi Csapatban!

Én már rég nem csodálkozom, hogy úton-útfélen egy elkóborolt, kidobott vagy sérülten szenvedő állatba botlom (és ez nincs nagyon másként édesanyámmal meg a testvéremmel sem). Fogalmam sincs hány kutya, macska, papagáj vagy vadonélő faj talált haza vagy került új gazdához (sok esetben hozzánk) azt követően, hogy az utamba (utunkba) akadt... :-) Ez már csak így van. Meg kell, hogy mondjam: ez a titkos vonzerő - ami az állatokat hozzánk vezeti - vagy ragadós vagy kifejlődik (mellettem), mindenesetre Életem Értelme - aki már 'magától is' állat-imádó volt - az utóbbi években hasonló tulajdonság jegyeit mutatja....érdekes megfigyelés :-)

Találtunk mi már kutyát és macskát főutakon buszokat és kamionokat kerülgetve, villamoson 'felejtve', az erdő mélyén, a fagyban dideregve, a reggeli dugóban a belső sávban gubbasztva, autóból éppen 'kipottyantva', parkolóban tekeregve, faágon ügyetlenkedve, áradó folyóban levegőért kapkodva, villanydróton énekelve.....és még számtalan más módon. Persze vannak olyan csodák is, amikor a Jó Ég tudja honnan, de pont a mi kapunkba, kerítésünk tövébe vagy épp ajtónkba érkezik az ijedt jószág : ) ....vagy egyszerűen csak valahonnan a nyomunkba ered...mi meg észlelve az újonnan csatlakozott kis barát jelenlétét szépen megfordulunk és elindulunk visszafelé, hogy kitaláljuk, melyik kerítésen furakodhatott át, honnan szökhetett meg és vajh' mi csábította arra, hogy velünk tartson.

A legújabb kutyamentési akció legelső, mindent eldöntő lépéseit nem én tettem meg (és mégcsak nem is a Életem Értelme), hanem - mondom, hogy ragadós (!) - az Ő gyönyörű Gyermeke... :-)

Hazafelé tartott barátnőjével estefelé, amikor egy (jelzem igencsak mutatós) kisméretű eb került a látóterébe...(Ráadásul egy kutyáit sétáltató hölgy hívta fel rá a figyelmüket, aki azt gyanította, hogy hozzájuk tartozik a kis szökevény....) Hát mit csinál ilyenkor egy csupaszív, állatbarát, talpraesett majd' 17 éves? Na mit csinál? Telefonál: Apának. Meg nekem....mert hátha mi befogadjuk...és amikor kiderül, hogy azért sajnos - bár szívünk szakad - itt sincs hely minden menekültnek, akkor patthelyzet alakul ki, mivel B-terv az nincs...Tehát azonnal gyártani kell egyet....(A kutyát ugye meg nem lehet továbbküldeni azzal, hogy 'Helyes vagy, remélem hazatalálsz!')  Hozzáteszem, hogy körülbelül fél 11 volt, szombat este, amiből következően viszonylag szűkül a lehetőségek tárháza és bocsánatos bűn, hogy az Interneten talált kutyamentők sem tudtak azonnali megoldással szolgálni, hiába estem neki veszettül a gép püfölélének és a telefon nyomogatásának...

Mivel aztán a lakásban tartott 4 + 2 macska, illetve /akkor még :-( / 2 kutya mellé eléggé nehéz lenne egy idegen, fiatal felnőtt kan kutyát beintegrálni akárcsak egy éjszakára is....maradt a másik lehetőség... (hiszen az Újdonsült Állatmentő édesanyja is nagy kutyarajongó); az időközben Lucky névre keresztelt kutyafi koszt-kvártély ellátásban részesült 1 éjszakára!

Mi is aludhattunk egyet, hátha Álommanó valami értelmeset kieszel és tettrekészen ébredünk. Csakhogy a vasárnap reggel sem hozott igazi sikereket, mivelhogy kideítettük, a menhelyek zsúfolásig megteltek, kizárólag az Illatos Út fogadná be a talált ebet. Hiába is próbálkozott a Család apraja-nagyja, hogy legalább 1 olyan rokont vagy ismerőst kerítsen, aki kifejezett és olthatatlan vágyat érez egy kutya azonnali befogadására (legalább, amíg megpróbáljuk megtalálni az eredeti gazdáját)...nem jártunk szerencsével. Még valami kiszolgált kutyaházat is megpróbáltam keríteni, hogy legalább ideiglenesen mi szállásoljuk el - de ez a terv is dugába dőlt.

Szomorúan bár, de beláttuk, hogy az egyetlen lehetőségünk az, ha fényképet készítünk, plakátolunk, közösségi portálokon elhíreszteljük Lucky létezését és azt a tényt, hogy megtaláltuk....hátha jelentkezik az igazi gazda...

Így aztán a Becsületes Megtaláló egy kölcsön póráz segítségével bemutatta a tömegközlekedés lehetőségeit Lucky-nak, /aki nem mutatott kitörő örömet, viszont annál ügyesebben kavarodott fel a gyomra a buszon..., amiből következően aztán egy jóképű takarítás is felpezsdítette közös napjukat :)/  és kettecskén  látogatóba érkeztek mihozzánk. Kisvártatva ide is értek, hogy innen már közösen induljunk az Illatos Útra.... Mit mondjak? Hát húztuk az időt. Megetettük a jószágot. Megitattuk a jószágot. Sétáltattuk a jószágot. Simogattuk a jószágot. Újabb terveket próbáltunk kieszelni. Győzködtük magunkat, hogy nincs más választásunk, és közben annak a két, általunk is közelről ismert kutyának a történetével erősítettük a lelkünket, akiket van szerencsénk személyesen ismerni, és akik mind a ketten az Illatos Útról kerültek ki....

Telt-múlt az idő és egyre jobban megkedveltük ezt a helyes képű, rajzos pofájú tacskószerűséget, aki nem egész egy nap alatt új gazdájaként istenítette boldog Megtalálóját. Annyira édes kis szemüvege (vagy inkább búvármaszkja?) volt, hogy majd elolvadtunk. (persze közben a 4 macska a bezárt hálószoba rejtekén volt kénytelen időzni, mert azt azért én sem vállaltam fel, hogy 1.) közel 20 kg macskát szedjek le egyetlen kutyáról  vagy 2.) egy zsák kitépett macskaszőrt vagy farkat takarítsak fel, illetve varrassak vissza....hogy melyikkel mit tettem volna, az eldöntendő...)

Summa summárum, megszületett - a végül mindent eldöntő - ötlet, ami vasárnapra való tekintettel korábban kizárásra került: állatorvoshoz cipelés: chip-vizsgálat (hátha mázlink/mázlija van)... Elzarándokoltunk hát egy non-stop állatkórházba, ahol tekintettel arra a tényre, hogy bár lassan már mindenhol kötelező lesz, azért még nem találkoztam túl sok chippelt állattal, nem fűztem túl sok reményt a sikerhez. De mekkorát tévedtem!!! Lucky-ról (tényleg a Szerncse Fia!!!) kiderült, hogy becsületes neve Törpe és lakcíme igen közel van az előző esti (mint kiderült 2 napos) kódorgásának helyszínéhez. Még mobilszámot is találtunk a gazda neve mellé, úgyhogy kivirult ábrázattal és mámorittasan jöttünk ki a rendelőből!

Aztán telefonáltunk és érdeklődtünk és megbeszéltünk, majd szállítmányoztunk (aztán kocsit takarítottunk. Újabb utazási nehézségek miatt...) és átadtunk. Mármint kutyát az eredeti gazdinak. (Bár elfogultság és önteltség nélkül állítom, hogy Törpe-Lucky igazából egy fél perces, a gazdának szóló örömujjongás (?) után sarkonfordulva velünk, illetve az áhítattal szemlélt Megtalálóval akart inkább hazajönni....). Persze ez nem volt opció. Örültünk, hogy a gazda örült.

Annyi konzekvenciát azért levontunk a dologból, hogy ha még egyszer megtaláljuk, már tudjuk, hova nem fogjuk hazavinni......

....Fentiekre hivatkozással ezúton büszkén bejelentem, hogy Családi Állatmentő Csapatunk tagjainak köre hivatalosan is Egy Fővel bővült, mert fenti jócselekedete által bizonyságot nyert, hogy Ő sem 'csak' igazi állatbarát, hanem igazi Állatmentő is!!!
 

A mi szomorú októberünk

Én tudom, hogy írnom kellett volna....úgy értem, talán vagytok néhányan, akik olvassátok ezt a blogot. És ha már arra méltattatok, hogy nyomonkövetitek (vagy legalábbis bele-bele néztek az irományaimba), akkor lehet, hogy illett volna az eddigiekben megszokott mennyiségben újabb és újabb szösszenetekkel szolgálnom....

....hát nem ment.

Nem ment, mert az Élet túl sok mindent felborított az elmúlt hónapban. Megváltoztatta a dolgok menetét, én meg csak kapkodom a fejem (néha a levegőt), hogy követni tudjam az eseményeket.

Október első pár hetében Hollandiában kalandoztunk - amiről még bővebben írok, mert hihetetlen felfedezéseket tettem a virághagymák és a sajtok terén (hogy az építészetet és a művészeteket meg se említsem)... :-)

Még haza sem értünk, úgy alakult, hogy kalandunk eredményeképp Életem Értelme visszautazott Német-Alföldre, ahonnan ha jól számolom, Karácsony előtt kerül csak elő....úgyhogy itt maradtam egyedül, mint a kisujjam. Rettenetesen nehéz.

A hónap második felét pedig felemésztette az aggódás, majd a bánat.

Elvesztettük Nukit, az egykori NAGY CSAPAT (Tagjai: Szutyok, Brandy, Grissa, Nuki, Mancsi) utolsó előtti tagját is, az öregségben is mindig vidám, érdeklődő, ámde idegenekkel Bátor Házörző módjára bizalmatlan kutya-barátot, aki október 31-én követte korábbi társait, hogy újra együtt futkározhassanak vidáman. Nekünk és Mancsinak csak az űr maradt.

Komplett állatkert

Na most már aztán tényleg kezd elegem lenni saját magamból... (!)

Itt ülök egy 'komplett állatkert' közepén; egyszerre 6 macska, jelenleg  mindössze /ezt majd később elmagyarázom/ 2 + 1 kutya, 1 papagáj társaságában és még csak egy árva mondatot sem írtam le róluk ezen az oldalon.... :-(

...és közben mindössze egyetlen dologban vagyok biztos: annyira fontosak nekem (nekünk), hogy mindennapjainkat kitölti az állandó babusgatás, játék (és fegyelmezés), ölelgetés, cirógatás, csivitelés, nyávogás, ugatás....nyilván vannak elegen, hogy ne lehessen őket figyelmen kívül hagyni... :-)

Úgyhogy most ünnepélyesen bemutatom Őket:

Mancsi és Nuki, mellettük Marcipán (aki csak félig lakik itt)

      

Ők Picúr és Micike

Samu és Niki

Füge és Ribizli (Az ikrek)



Ő pedig Winny

Talán látszik, mennyire rossz dolguk van....és igen! mindannyian bent laknak - meg kint is...kicsit. De ez még mind semmi! A Párom szerint hozzá nincs annyi kedves szavam, mint az állataimhoz...jellemző (féltékeny)!!! - egyébként azt hiszem, minden ismerősünk és barátunk véleménye tökéletesen megegyezik abban, hogy ha még egyszer születnének, akkor kizárólag macskák vagy kutyák lennének: nálunk... na ez talán elég plasztikusan kifejezi a hozzájuk fűződő viszonyunkat. Lehet, hogy ez egyfajta bolondéria, de minket mindensetre teljesen beszippantott és bűvöletében tart már mindörökre!

Azt hiszem azért nem kezdtem még bele a Kedvenceink mindennapjait vagy történeteit elmesélő szavak és mondatok megformálásába, mert egyszerűen csak nem tudom, hogy hol kezdjem. Pedig annyi mindent tudnék mesélni!!! Csak azok a fránya gondolatok összekuszálódnak valahogy, én meg nem győzöm kigobózni a szövevényeiket. Meg azt hiszem, a prioritás felállításával is gondjam adódtak. Na nem, mintha igazából tudnék különbséget tenni közöttük, de valahogy úgy érzem, hogy már azzal is fontossági sorrendet állítok fel, hogy kiről írok elsőként....pedig Isten bizony nincs így!!!!

Szóval ők a mi Állatkertünk lakói...jelenleg... :-)