Édességek dícsérete

Én nem tudom, mások hogy vannak vele, de mostanában valami érthetetlen oknál fogva egyre édesszájúbb a Család...Főleg a Párom :)

Lehet, hogy kezdenek hozzászokni a kényeztetéshez?! Ha akár csak egy hétvége is úgy merne eltelni, hogy nincs édesség, máris reklamálnak. Sőt! A hétvégi süti után akár kedden vagy szerdán is nekem szegezik a kérdést, "Süti nincs?" "Mi a nasi?" - Hát ki hallott már ilyet?!  :-)

Erről a Nagyszüleim jutnak eszembe. A Nagypapám imádta Nagymamám süteményeit. Meg a krémeket. Meg a desszerteket. Meg a nassolnivalót. És persze a sósakat is.

Szóval szerencsés gyerek voltam :) Nemigen volt olyan hétvége, hogy ne lett volna valami édes meglepi, ami szinte még ki sem sült/el sem készült, máris rávethettem magam.

Sokszor sertepeltéltem Nagymamám mellett és igyekeztem neki segíteni. Bámultam, ahogy a krémeket kavarja, a tésztákat nyújtja. Karom szakadt, ahogy a habot vertem az üstben vagy amikor a tojássárgákat kellett habosra kevernem. Jutalmul aztán mindig kinyalogathattam a tálat, amiben a krémek készültek; és sütés után megeszegettem a sütemények levágott szegélyét...Azoknak a jó illatú sütiknek a szegélyét! Néhánynak a sajnos csak az ízére emlékszem. Vagy a színére. Vagy az illatára.
Néha elkap az ihlet és nyomozásba kezdek. Tehetem ezt azért, mert szerencsés vagyok...az emlékeimben élő édességek közül ha eszembe jut egy, akkor azt közkinccsé teszem: elmesélem Édesanyámnak vagy Huginak. Mondjuk a kimenetel eléggé kétes: vagy emlékeznek vagy nem.. :-)

Ekkor persze még mindig ott a második lehetőség - ez ugye mindig van. Na általában ez vezet sikerre. Dédnagyanyám recepteskönyve. Kézzel, míves betűkkel, elődeink által teleírt lapok egy keményborítós füzetben. Sok vaj- és zsírpecsét, elmaszatolódott betűk - a mi történelmünk egy része, saját gasztronómiai történetünk  papírra vetve. Ebben a könyvecskében számtalan (jelzem jobbnál jobb) recept sorakozik. Számtalan sütemény, finomabbnál finomabb (bár a mai ízlésünknél általában cukrosabb) édesség gyűjteménye. Rengeteg beletűzdelt papírlap tarkítja még a füzetet. Kitépett oldalakra sietősen lekörmölt receptúrák. Felismerni kézírásukat. Ha jobban megnézzük, Nagymamámnak még a betűi is kedvesek voltak. Akikét meg nem ismerhettem vagy nem emlékezhetem rá, azok mondataikon keresztül vannak velem/velünk. Egy kicsit itt maradtak. Részeink lehetnek. A mindennapjainké. A tegnapjaink mellett a holnapjainké. Örökre. Remélem, hogy a valaha leendő gyermekeink és az ő gyermekeik is őrzik majd ezt a kis füzetet....

Mivel számtalan lejegyzett süteménynek nincs neve (vagy ha van, akkor az semmit sem mond, illetve sohasem neveztük a sütit a hivatalos nevén a Családban), így a hozzávalókat olvasom el először. Ha emlékképeim szerint az olvasottak alkothatják a keresett sütit, akkor továbbolvasok. Így találtam rá már számtalan desszertre, amiket hirtelen felindulásból el is készítettem - innen tudom, hogy ha betartom az utasításokat, akkor néhányszor túl édes lesz a végeredmény. :-) De bárhogyis legyen; mindenképp a gyerekkoromat idézik az ízek, az illatok: amik eszembejuttatják szeretteim mondatait, cselekedeteit és az együtt töltött szép időket.

Így kezdődött

December 2-án utoljára mentem be dolgozni...legalábbis oda, ahol azelőtt majd' 15 éven keresztül napi 10 órákat is ültem az irodámban.

Hazafelé jövet valami ismeretlen érzés kerített hatalmába: egyszerre éreztem megkönnyebbülést, izgalmat, szomorúságot és persze voltam valami határtalanul ideges. Mert mit gondolok én, hogy csak így egyik napról a másikra fogom magam, és az oly nehéz munkával felépített karriert eldobom - tisztára mint a könyvekben. Csakhogy én nem vagyok regényhős! Hátat fordítottam valaminek, ami eddig lefoglalta a mindennapjaimat, kitöltötte az óráim nagy részét.

Persze várt valami új, remélhetőleg pozitív dolog, ami több lehetőséget nyújt a mindennapok apró dolgainak megélésére. Szerintem ezek a dolgok jelentik az Igazi Életet. Az emberi kapcsolatok, a finom ízek, a kellemes zene, a virágok illata, a világ színei, az értékek megismerése és a tapasztalás. Bölcsebbek és mindenek előtt boldogabbak lehetünk, ha tudatosan koncentrálunk a finom, apró részletekre - és nem hagyjuk, hogy a rohanó, kemény világ 'bedaráljon', leigázzon bennünket. És bár nem vagyok keleti bölcs, abban mégis biztos vagyok, hogy nem azért születtünk erre a világra, hogy kizárólag a munka töltse ki teljes életünket. Legalábbis én így látom.