A Nagy Kertátalakítás - Apróságok kíméljenek! avagy "kis kert, nagy növényekkel lakótársakat keres"

          

Végre elkezdtük hát a beszerzést!!!!!!!!!!!! És fizettünk. Sokszor. Sok helyen. Sokat. Igen, a növények tényleg nem olcsók! - Mondjuk szerencsés az, aki egy új, teljesen üres (vagy néhány fával tarkított, egyébként beültetetlen) kertet szeretne televásárolni növényekkel. Ebben az esetben nyugodtan választhat apróbb, egymáshoz korban - és persze termetben - illő darabokat. Nálunk persze más volt a helyzet, hisz hogy mutatna egy 15 éves cserje mellett egy 50 cm-es örökzöld? A lassú növekedésű örökzöldnek hosszú évekbe telne, hogy legalább a cserje 3/4-ig elérjen....nem maradt más hátra, mint beismerni, hogy kénytelenek vagyunk a korosabb - és naná, hogy sokszor drágább - példányok közül válogatni....szóval előkerült az összes megtakarítás a cihából: így álltunk neki vásárolni. De mekkora örömmel!!!!

Plató-számra hordtuk haza a növényeket - szép díszfüveket, rózsákat, különleges örökzöldeket, kúszókat, évelőket. Jöttek a díszfák és a ritkaságok. Beteges mennyiségű időt töltöttünk kertészetekben - állandó programmá vált a nézelődés. A legjobb az egészben a vadászat volt. Kitalálni, megkeresni, kiválasztani és hazahozni.

A legjobb sztori talán az volt, amikor Párommal munka ügyben Békésre kellett mennünk. Felkészültem: éljen az Internet!,  és kiderült, hogy 'mit ád Isten?!', egy igen kellemes kis árudával büszkélkedhet  a település.... Beugrottunk hát és végül megpakolva jöttünk haza több száz kilométeren keresztül: a platón leponyvázva érkeztek az örökzöldek, no meg az a jónéhány 'Jaj, de helyes!', 'Hű, pont ilyet szerettem volna' felkiáltások között kiválasztott szerencsés..., aki mind a mi kertünket díszíti azóta.

Nyilván nem ez volt az egyetlen vicces eset. Sokszor haladtunk kb. 2-vel, hogy nehogy huzatot kapjanak az utazók...volt, hogy a szélvédő elé lógott a fácska koronája... :-), magasodtak a bokrok, a ciprusok, úgyhogy halálra izgultam magam, hogy a többi autósnak segítséget nyújtó lehúzódásaink eredményeképp mennyinek törik le a csúcsa az út fölé hajló faágaktól...

Halomban vártak hát az ültetésre. Gyűltek és gyűltek. Mi meg szorgosan rakosgattuk, nézegettük, hogy figyelembe véve a preferált helyigényüket vajh' hogy is mutatnának majd egymás mellett a növénykéink.

Ez volt a következő feladat. Mert ugye magyaráznom sem kell, hogyan is van ez.... ?! Elmegyek az árudába, tudom mit keresek. Meglelem (vagy nem...) de biztos megakad a szemem még néhány csodán...És akkor ki tud ellenállni??? Ebből következik a megoldásra váró probléma: hova is fogom az összes növényt elültetni?... mert ha jól emlékszem, még nem vettem meg a szomszéd telket......

       

                                                                                 

A Nagy Kertátalakítás - Mielőtt elkezdenénk a vásárlást....

A korábbi tízévek alatt került már hozzánk mindenféle: évelők és hagymások, örökzöldek és lombhullatók, terülők és magasra növők - na így már nem könnyű a választás. Ismét előkerültek hát a szakkönyvek. Csodálatos albumokat lapozgatva egyre nagyobb vágyat éreztem, hogy az ott látható - többnyire Nagy Britanniában található - kertekhez hasonló, szépséges, titkokat rejtő kertünk legyen. Úgy szerettem volna! Ki is néztem egy csomó szépséget. Már csak az volt a kérdés, hogy hol szerezhetők be.

Újabb utakat róttunk: ellátogattunk minden létező kertészeti árudába. Nézelődtünk, válogattunk, epekedtünk. Megerősödtünk abban a hitünkben, mely szerint áruda és áruda között zongorázni lehet a különbséget. Ez ugyanúgy igaz az árakra, mint a növények minőségére. Vannak kifejezetten hozzáértőket foglalkoztatók és vannak olyan helyek, amik kifejezetten szomorúak....már legalábbis én így tapasztaltam. Példának okáért feltételezném, hogyha én, mint vásárló ismerem a növény latin nevét és csak arra vagyok kíváncsi, hogy az alfajok közül vajon melyiknek a megvásárlásával kacérkodom adott pillanatban, akkor az ott dolgozónak talán illene tudnia a választ....nos általában - ó, borzalom - fogalmuk sincs. Jó lenne egyszer egy hely, ahol tudják....vagy legalább van a pult alatt néhány könyvük, amiből egy hozzávetőleges választ tudnak adni. És hogy ez miért fontos? Hát azért, mert a növények nevei rengeteget elárulnak. Enélkül gyakorlatilag lehetetlen lenne a választás. 

A tanulság: ezt is nekünk kell megtanulnunk! Még szerencse, hogy agykapacitásunk szinte végtelen... :-) A feladat egyébként kicsikét sem lehetetlen. (Csüggedésre semmi ok: a növénytani osztályokat emberek találták ki - és IGEN, a növények elnevezései is logikusak - ember alkotta rendszert ember meg is tud tanulni!) Semeddig nem tart olvasgatás közben megfigyelni a latin neveket. Néhány figyelmesen forgatott könyvlap és arra ébredünk, hogy hamarabb jut eszünkbe valaminek a latin neve, mint a magyar. És tényleg!

Itt van néhány alapvető példa, ami általában a hosszú nevek végén található: alba = fehér, negra = fekete, pendula = csüngő, aurea = arany(színű) ..... ugye, hogy nem is nehéz???!!!???

Amit pl. mindenki ismer: Thuja occidentalis 'Smaragd' és Thuja occidentalis 'Aurea'

Szóval aki arra adja a fejét, hogy amatőr kertésszé váljon, arra sok tanulnivaló vár, ha jót akar! És akkor még a felcseperedett növény méreteit, a növény- és levélformákat, színezeteket, változatokat még nem is említettem. Amiről pedig semmiképp nem feledkezhetünk el, nos az a növény által kívánt vízmennyiség, fény- és talajigény.

Szerintem egyáltalán nem szégyen a hozzáértéktől kérdezni, a könyveket bújni és az internet világában néhány perc alatt utánanézni....enélkül dönteni viszont annál kínosabb következményekkel járhat: könnyen ébredhetünk arra egy szép napon, hogy a csepp növényke szépen kinőtte a kertet. És akkor arról a szomorúságról még csak említést sem tettem, amikor a dédelgetett, becézgetett kedvenc feladja a küzdelmet és kiszárad, elsárgul, lehullajtja a levelét....mert rosszul kezeljük vagy éppen rossz helyre ültettük el.

Fentiek elkerüléséhez sem kell több, mint odafigyelés. Ja, és itt is az a cél, hogy örömünket leljük a hobbinkban és gyönyörködjünk a kertben...kis alkotásunkban. Az életben azért kezdünk neki valaminek, mert vágyunk arra, hogy a kreatív módon létrehozott eredmény boldogságot hozzon, mosolyt csaljon arcunkra. Frusztrációt és bosszúságot okoznak nekünk mások....elegen... :-)

A Nagy Kertátalakítás - Jobb, ha magunk csináljuk!

És elérkezett a legnehezebb....azután, hogy a munka oroszlánrészével végeztünk, azaz vége volt már minden rettenetesn nehéz földmunkának amit elvégezhettünk és a hihetetlennek tűnő átültetéseken is túlvoltunk; végre ki kellett választanunk az új növényeket. Természetesen olyanokat szerettünk volna, amik még nem voltak részei a kertnek. (gondoltuk, hogy a 'változatosság gyönyörködtet' itt valóban igaz lehet)

Mondjuk épp itt volt az ideje egy kis felfrissülésnek, mert a kert kezdett erősen csatatérre emlékeztetni...naponta sajgott a hátunk és fájt a derekunk...kínunkban persze - a tőlünk kicsit sem idegen módon - nagyokat vihogtunk. Mint egy rokkant sereg, úgy éreztük magunkat. Egy dolog nem hagyott el sosem: a lelkesedés. Vagy a kényszer hajtott, hogy egyszer a végére érjünk :-)

Volt egy terület, ahol - lehet, hogy az volt az ok, hogy valamennyien minden nap dolgozni jártunk - sehogy sem boldogultunk. Illetve haladtunk, de már vérhólyagok sorakoztak mindannyiunk tenyerén és kezdtünk csüggedté válni. A problémát a hozatott föld (illetve az eltávolítandó salakos szennyezés) okozta, ami nem elég, hogy kissé agyagosnak bizonyult, még hihetetlen módon meg is kínzott minket. Hordtuk mi lelkesen, de sehogysem csökkent a kupac....Ekkor áldozatot kényszerültünk hozni és eldöntöttük, hogy -mivel a hősök kora már lejárt - így hívunk egy Bobcat-est és majd a gépre bízzuk a munka legnehezebb részét.

Bár ne tettük volna! Eljött a reggel, melyen a munkagép házunknál megjelent és átvette a stafétát. Ezen a délelőttön munka közben (bevallom) el-elterelődtek  kissé a gondolataim - és magam előtt látva a kész, elplanírozott területet elégedett vigyor vette át az uralmat ábrázatomon. Tényleg ültetni fogunk! Na ehhez képest kétségbeesett telefonhívást kaptam Édesanyámtól, aki miután több száz métert gyalogolt az utcában, csak a sarokról mert engem is értesíteni: a munkagép a kitermelendő földdel együtt a gázvezetéket is megsértette....az egész környéket elárasztotta a gáz-szag...! Mondjuk érthető, hogy nem akart otthonról egy csésze kávé mellől telefonálgatni.....

Jó-jó, persze nem történt nagy baj...kivéve, hogy a szirénázó Gázművek-es autó azért szelte át a várost azon a délelőttön, hogy megakadályozza a robbanást...nálunk :-)

Elzárták. Kijavították. Fizettünk. A vállalkozó úgy gondolta, hogy bár tudta, hogy a vezeték, nem az ő hibája...legalább részben megértettük vele, hogy az övé.

Szóval leszámítva az előbbi kis intermezzot, tisztult a kép és kezdtük látni az alagút végét. Jegyzem meg: pont időben!