Én nem tudom, mások hogy vannak vele, de mostanában valami érthetetlen oknál fogva egyre édesszájúbb a Család...Főleg a Párom :)
Lehet, hogy kezdenek hozzászokni a kényeztetéshez?! Ha akár csak egy hétvége is úgy merne eltelni, hogy nincs édesség, máris reklamálnak. Sőt! A hétvégi süti után akár kedden vagy szerdán is nekem szegezik a kérdést, "Süti nincs?" "Mi a nasi?" - Hát ki hallott már ilyet?! :-)
Erről a Nagyszüleim jutnak eszembe. A Nagypapám imádta Nagymamám süteményeit. Meg a krémeket. Meg a desszerteket. Meg a nassolnivalót. És persze a sósakat is.
Szóval szerencsés gyerek voltam :) Nemigen volt olyan hétvége, hogy ne lett volna valami édes meglepi, ami szinte még ki sem sült/el sem készült, máris rávethettem magam.
Sokszor sertepeltéltem Nagymamám mellett és igyekeztem neki segíteni. Bámultam, ahogy a krémeket kavarja, a tésztákat nyújtja. Karom szakadt, ahogy a habot vertem az üstben vagy amikor a tojássárgákat kellett habosra kevernem. Jutalmul aztán mindig kinyalogathattam a tálat, amiben a krémek készültek; és sütés után megeszegettem a sütemények levágott szegélyét...Azoknak a jó illatú sütiknek a szegélyét! Néhánynak a sajnos csak az ízére emlékszem. Vagy a színére. Vagy az illatára.
Néha elkap az ihlet és nyomozásba kezdek. Tehetem ezt azért, mert szerencsés vagyok...az emlékeimben élő édességek közül ha eszembe jut egy, akkor azt közkinccsé teszem: elmesélem Édesanyámnak vagy Huginak. Mondjuk a kimenetel eléggé kétes: vagy emlékeznek vagy nem.. :-)
Ekkor persze még mindig ott a második lehetőség - ez ugye mindig van. Na általában ez vezet sikerre. Dédnagyanyám recepteskönyve. Kézzel, míves betűkkel, elődeink által teleírt lapok egy keményborítós füzetben. Sok vaj- és zsírpecsét, elmaszatolódott betűk - a mi történelmünk egy része, saját gasztronómiai történetünk papírra vetve. Ebben a könyvecskében számtalan (jelzem jobbnál jobb) recept sorakozik. Számtalan sütemény, finomabbnál finomabb (bár a mai ízlésünknél általában cukrosabb) édesség gyűjteménye. Rengeteg beletűzdelt papírlap tarkítja még a füzetet. Kitépett oldalakra sietősen lekörmölt receptúrák. Felismerni kézírásukat. Ha jobban megnézzük, Nagymamámnak még a betűi is kedvesek voltak. Akikét meg nem ismerhettem vagy nem emlékezhetem rá, azok mondataikon keresztül vannak velem/velünk. Egy kicsit itt maradtak. Részeink lehetnek. A mindennapjainké. A tegnapjaink mellett a holnapjainké. Örökre. Remélem, hogy a valaha leendő gyermekeink és az ő gyermekeik is őrzik majd ezt a kis füzetet....
Mivel számtalan lejegyzett süteménynek nincs neve (vagy ha van, akkor az semmit sem mond, illetve sohasem neveztük a sütit a hivatalos nevén a Családban), így a hozzávalókat olvasom el először. Ha emlékképeim szerint az olvasottak alkothatják a keresett sütit, akkor továbbolvasok. Így találtam rá már számtalan desszertre, amiket hirtelen felindulásból el is készítettem - innen tudom, hogy ha betartom az utasításokat, akkor néhányszor túl édes lesz a végeredmény. :-) De bárhogyis legyen; mindenképp a gyerekkoromat idézik az ízek, az illatok: amik eszembejuttatják szeretteim mondatait, cselekedeteit és az együtt töltött szép időket.
Néha elkap az ihlet és nyomozásba kezdek. Tehetem ezt azért, mert szerencsés vagyok...az emlékeimben élő édességek közül ha eszembe jut egy, akkor azt közkinccsé teszem: elmesélem Édesanyámnak vagy Huginak. Mondjuk a kimenetel eléggé kétes: vagy emlékeznek vagy nem.. :-)
Ekkor persze még mindig ott a második lehetőség - ez ugye mindig van. Na általában ez vezet sikerre. Dédnagyanyám recepteskönyve. Kézzel, míves betűkkel, elődeink által teleírt lapok egy keményborítós füzetben. Sok vaj- és zsírpecsét, elmaszatolódott betűk - a mi történelmünk egy része, saját gasztronómiai történetünk papírra vetve. Ebben a könyvecskében számtalan (jelzem jobbnál jobb) recept sorakozik. Számtalan sütemény, finomabbnál finomabb (bár a mai ízlésünknél általában cukrosabb) édesség gyűjteménye. Rengeteg beletűzdelt papírlap tarkítja még a füzetet. Kitépett oldalakra sietősen lekörmölt receptúrák. Felismerni kézírásukat. Ha jobban megnézzük, Nagymamámnak még a betűi is kedvesek voltak. Akikét meg nem ismerhettem vagy nem emlékezhetem rá, azok mondataikon keresztül vannak velem/velünk. Egy kicsit itt maradtak. Részeink lehetnek. A mindennapjainké. A tegnapjaink mellett a holnapjainké. Örökre. Remélem, hogy a valaha leendő gyermekeink és az ő gyermekeik is őrzik majd ezt a kis füzetet....
Mivel számtalan lejegyzett süteménynek nincs neve (vagy ha van, akkor az semmit sem mond, illetve sohasem neveztük a sütit a hivatalos nevén a Családban), így a hozzávalókat olvasom el először. Ha emlékképeim szerint az olvasottak alkothatják a keresett sütit, akkor továbbolvasok. Így találtam rá már számtalan desszertre, amiket hirtelen felindulásból el is készítettem - innen tudom, hogy ha betartom az utasításokat, akkor néhányszor túl édes lesz a végeredmény. :-) De bárhogyis legyen; mindenképp a gyerekkoromat idézik az ízek, az illatok: amik eszembejuttatják szeretteim mondatait, cselekedeteit és az együtt töltött szép időket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése