Valamivel több mint két héttel ezelőtt történt, hogy hivatalosan és ünnepélyesen felavattuk legújabb Állatmentőnket a Családi Csapatban!
Én már rég nem csodálkozom, hogy úton-útfélen egy elkóborolt, kidobott vagy sérülten szenvedő állatba botlom (és ez nincs nagyon másként édesanyámmal meg a testvéremmel sem). Fogalmam sincs hány kutya, macska, papagáj vagy vadonélő faj talált haza vagy került új gazdához (sok esetben hozzánk) azt követően, hogy az utamba (utunkba) akadt... :-) Ez már csak így van. Meg kell, hogy mondjam: ez a titkos vonzerő - ami az állatokat hozzánk vezeti - vagy ragadós vagy kifejlődik (mellettem), mindenesetre Életem Értelme - aki már 'magától is' állat-imádó volt - az utóbbi években hasonló tulajdonság jegyeit mutatja....érdekes megfigyelés :-)
Találtunk mi már kutyát és macskát főutakon buszokat és kamionokat kerülgetve, villamoson 'felejtve', az erdő mélyén, a fagyban dideregve, a reggeli dugóban a belső sávban gubbasztva, autóból éppen 'kipottyantva', parkolóban tekeregve, faágon ügyetlenkedve, áradó folyóban levegőért kapkodva, villanydróton énekelve.....és még számtalan más módon. Persze vannak olyan csodák is, amikor a Jó Ég tudja honnan, de pont a mi kapunkba, kerítésünk tövébe vagy épp ajtónkba érkezik az ijedt jószág : ) ....vagy egyszerűen csak valahonnan a nyomunkba ered...mi meg észlelve az újonnan csatlakozott kis barát jelenlétét szépen megfordulunk és elindulunk visszafelé, hogy kitaláljuk, melyik kerítésen furakodhatott át, honnan szökhetett meg és vajh' mi csábította arra, hogy velünk tartson.
A legújabb kutyamentési akció legelső, mindent eldöntő lépéseit nem én tettem meg (és mégcsak nem is a Életem Értelme), hanem - mondom, hogy ragadós (!) - az Ő gyönyörű Gyermeke... :-)
Hazafelé tartott barátnőjével estefelé, amikor egy (jelzem igencsak mutatós) kisméretű eb került a látóterébe...(Ráadásul egy kutyáit sétáltató hölgy hívta fel rá a figyelmüket, aki azt gyanította, hogy hozzájuk tartozik a kis szökevény....) Hát mit csinál ilyenkor egy csupaszív, állatbarát, talpraesett majd' 17 éves? Na mit csinál? Telefonál: Apának. Meg nekem....mert hátha mi befogadjuk...és amikor kiderül, hogy azért sajnos - bár szívünk szakad - itt sincs hely minden menekültnek, akkor patthelyzet alakul ki, mivel B-terv az nincs...Tehát azonnal gyártani kell egyet....(A kutyát ugye meg nem lehet továbbküldeni azzal, hogy 'Helyes vagy, remélem hazatalálsz!') Hozzáteszem, hogy körülbelül fél 11 volt, szombat este, amiből következően viszonylag szűkül a lehetőségek tárháza és bocsánatos bűn, hogy az Interneten talált kutyamentők sem tudtak azonnali megoldással szolgálni, hiába estem neki veszettül a gép püfölélének és a telefon nyomogatásának...
Mivel aztán a lakásban tartott 4 + 2 macska, illetve /akkor még :-( / 2 kutya mellé eléggé nehéz lenne egy idegen, fiatal felnőtt kan kutyát beintegrálni akárcsak egy éjszakára is....maradt a másik lehetőség... (hiszen az Újdonsült Állatmentő édesanyja is nagy kutyarajongó); az időközben Lucky névre keresztelt kutyafi koszt-kvártély ellátásban részesült 1 éjszakára!
Mi is aludhattunk egyet, hátha Álommanó valami értelmeset kieszel és tettrekészen ébredünk. Csakhogy a vasárnap reggel sem hozott igazi sikereket, mivelhogy kideítettük, a menhelyek zsúfolásig megteltek, kizárólag az Illatos Út fogadná be a talált ebet. Hiába is próbálkozott a Család apraja-nagyja, hogy legalább 1 olyan rokont vagy ismerőst kerítsen, aki kifejezett és olthatatlan vágyat érez egy kutya azonnali befogadására (legalább, amíg megpróbáljuk megtalálni az eredeti gazdáját)...nem jártunk szerencsével. Még valami kiszolgált kutyaházat is megpróbáltam keríteni, hogy legalább ideiglenesen mi szállásoljuk el - de ez a terv is dugába dőlt.
Szomorúan bár, de beláttuk, hogy az egyetlen lehetőségünk az, ha fényképet készítünk, plakátolunk, közösségi portálokon elhíreszteljük Lucky létezését és azt a tényt, hogy megtaláltuk....hátha jelentkezik az igazi gazda...
Így aztán a Becsületes Megtaláló egy kölcsön póráz segítségével bemutatta a tömegközlekedés lehetőségeit Lucky-nak, /aki nem mutatott kitörő örömet, viszont annál ügyesebben kavarodott fel a gyomra a buszon..., amiből következően aztán egy jóképű takarítás is felpezsdítette közös napjukat :)/ és kettecskén látogatóba érkeztek mihozzánk. Kisvártatva ide is értek, hogy innen már közösen induljunk az Illatos Útra.... Mit mondjak? Hát húztuk az időt. Megetettük a jószágot. Megitattuk a jószágot. Sétáltattuk a jószágot. Simogattuk a jószágot. Újabb terveket próbáltunk kieszelni. Győzködtük magunkat, hogy nincs más választásunk, és közben annak a két, általunk is közelről ismert kutyának a történetével erősítettük a lelkünket, akiket van szerencsénk személyesen ismerni, és akik mind a ketten az Illatos Útról kerültek ki....
Telt-múlt az idő és egyre jobban megkedveltük ezt a helyes képű, rajzos pofájú tacskószerűséget, aki nem egész egy nap alatt új gazdájaként istenítette boldog Megtalálóját. Annyira édes kis szemüvege (vagy inkább búvármaszkja?) volt, hogy majd elolvadtunk. (persze közben a 4 macska a bezárt hálószoba rejtekén volt kénytelen időzni, mert azt azért én sem vállaltam fel, hogy 1.) közel 20 kg macskát szedjek le egyetlen kutyáról vagy 2.) egy zsák kitépett macskaszőrt vagy farkat takarítsak fel, illetve varrassak vissza....hogy melyikkel mit tettem volna, az eldöntendő...)
Summa summárum, megszületett - a végül mindent eldöntő - ötlet, ami vasárnapra való tekintettel korábban kizárásra került: állatorvoshoz cipelés: chip-vizsgálat (hátha mázlink/mázlija van)... Elzarándokoltunk hát egy non-stop állatkórházba, ahol tekintettel arra a tényre, hogy bár lassan már mindenhol kötelező lesz, azért még nem találkoztam túl sok chippelt állattal, nem fűztem túl sok reményt a sikerhez. De mekkorát tévedtem!!! Lucky-ról (tényleg a Szerncse Fia!!!) kiderült, hogy becsületes neve Törpe és lakcíme igen közel van az előző esti (mint kiderült 2 napos) kódorgásának helyszínéhez. Még mobilszámot is találtunk a gazda neve mellé, úgyhogy kivirult ábrázattal és mámorittasan jöttünk ki a rendelőből!
Aztán telefonáltunk és érdeklődtünk és megbeszéltünk, majd szállítmányoztunk (aztán kocsit takarítottunk. Újabb utazási nehézségek miatt...) és átadtunk. Mármint kutyát az eredeti gazdinak. (Bár elfogultság és önteltség nélkül állítom, hogy Törpe-Lucky igazából egy fél perces, a gazdának szóló örömujjongás (?) után sarkonfordulva velünk, illetve az áhítattal szemlélt Megtalálóval akart inkább hazajönni....). Persze ez nem volt opció. Örültünk, hogy a gazda örült.
Annyi konzekvenciát azért levontunk a dologból, hogy ha még egyszer megtaláljuk, már tudjuk, hova nem fogjuk hazavinni......
....Fentiekre hivatkozással ezúton büszkén bejelentem, hogy Családi Állatmentő Csapatunk tagjainak köre hivatalosan is Egy Fővel bővült, mert fenti jócselekedete által bizonyságot nyert, hogy Ő sem 'csak' igazi állatbarát, hanem igazi Állatmentő is!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése