Bölcsőde a kertünkben 1.

Az úgy volt, hogy először csak a gerlék fészkeltek nálunk. Gerleasszony és a Férje már évek óta itt próbálják felnevelni utódaikat - sajnos (lehet, hogy pont azért a kedvenceim, amiért ilyen nagyon szerencsétlenek) nekik az idén nem sikerül. Az idén négy vagy öt fészket is építettek a ház egynegyedét elfoglaló hatalmas lilaakác kusza ágai között. Illetve fészekből csak kettő készült, erre telepedtek felváltva. Egyszer az egyikbe rakott tojást az asszonyka, egyszer a másikba. Mind kigurult. Felmásztunk és megnéztük. Egy szál ág tartotta az egyik fészket, míg a másik oldalra építettet egy a házfalon kívülről futó elektromos vezeték. Nem csoda hát, hogy hamar oldalra fordult, elcsúszott a fészek, és valamennyi tojás a földre pottyant. Jelenleg máshol fészkelnek - hozzánk csak enni, inni és nézelődni járnak - én meg drukkolok.

Van nálunk egy szuper rigópár is, akik viszont az ügyes, sikeres madárszülők közé tartoznak. Fáradhatatlan Rigópapa: A Nagy Vadász. Míg Rigómama a fészken ül, ő rendíthetetlenül hordja a gyerekeknek a finomabbnál finomabb falatokat. Óvatosan közelíti meg a fészket - és csőrében földigilisztákkal is képes füttyenteni a párjának! Szinte a földet súrolja, úgy repül haza. Néhány perc elteltével aztán ismét ki; és rövid időn belül újra haza. Ez az ő nagy küldetése. Az első idei fészküket ők is az általunk lakótelepnek titulált lilaakácba építették: 3 fiókájuk nőtt fel ebben a lakásban nyár elején.

        

A következő fészek az ereszcsatorna tövében, a borostyán rejtekén készült néhány héttel ezelőtt. Ez a kis lakás, ami eredendően nyilván kényelmesnek tűnt, hamar szűkössé vált a sokgyerekes madárpárnak. A ház egyik bejáratától 1,5 méterre, körülbelül 2,5 méteres magasságban épült, úgyhogy könnyedén megfigyelhettük a csemeték fejlődését anélkül, hogy megzavartuk volna nyugalmukat.

Éhesen, tátott csőrrel falatokat váró rigó-csibéket láttunk, akik elnémultak, amikor szüleik magukra hagyták őket arra a rövidke időre, amíg élelemért mentek a 'rovarboltba'. Biztos, hogy a Nagycsaládosok Boltjába mentek, mert mindig bőven akadt eleség a kicsiknek :). Halk csivitelés a gyerkőcök részéről csak akkor volt megengedhető a rigócsaládban, amikor a szülők megnyugató jelenléte békességet teremtett. Különben némaságba burkolózott az eresz alja, nehogy egy settenkedő vadász kifigyelhesse a védtelen fiókákat.

Rigóéknak itt, a biztonságos borostyán indák között 4-5 gyerekük cseperedett.

Aztán váratlanul 2-3 egymást követő hajnalon is éles füttyszavakra ébredtem fel. Tudj' Isten, hogy vagyunk összerakva, de azonnal a rigók jutottak eszembe. Gondoltam ügyes settenkedő macskára, felettünk repülő vadászó vadmadárra, meg minden rosszra, amit a gondos rigószülő éles, figyelemfelkeltő füttyel jelez kicsinyeinek. Csak arra nem gondoltam, hogy máris eljött az idő....Rigómama a diófa ágáról biztatta fiókáit: megkezdődött a reptetés.

"Máris elmennek" - gondoltam. Egyszerre voltam szomorú és elégedett. Egy kicsit azért talán mi is besegítettünk: ha mással nem is, de azzal biztosan, hogy a környék macskakirályait és sajátjainkat is igyekeztünk távoltartani a fészektől, amíg szükség volt rá.

A fiókák akik idővel felbátorodtak és megkezték fészken kívüli életüket végül körülbelül egy jó hete, még az özönvíz előtt néhány nappal repültek ki. Ez olyan jeles esemény volt, hogy még a nap is kisütött azon a reggelen! Mostanra remélem már mind megerősödtek, a macskákat elkerülték (akik bizony a fészeklakók utolsó itthon töltött hetében már igen komoly érdeklődést tanúsítottak a borostyán zöldellő indái iránt) és ügyesen navigálnak a szelek szárnyán......

Egyszerű és tökéletes

Tegnapelőtt kezdődött.

Nem tudom, honnan jött az ötlet, de hirtelen és mélyről tört fel bennem a vágy: Tejberizst kívántam. Őrülten. Egyszerű, mezei, gyerekkori emlékeket idéző tejberizst. Hogy én azt mennyire szerettem! Évek óta nem ettem egy falattal sem. Emlékszem, hogy a régmúlt étlapjain a desszertek közül - az ízes palacsinta, a Somlói galuska és a gesztenyepüré mellől - nemigen hiányozhatott. Mint ahogyan a cukrászdák kínálatából sem. Persze nemesebbé tették: gyümölcsrizzsé avanzsált (a befőtteknek köszönhetően) egy kis tejszínhabbal a tetején, üveg kehelyben szolgálták fel. Na ja! Akkor még nem tört be hozzánk a Nyugat! :-)

Felvetettem az ötletet a Páromnak, aki izgatottan, csillogó szemmel, mosolyogva kezdett bólogatni. Úgy emlékszik, hogy a tejberizsnek, amit a Nagypapájánál töltött időszakokhoz köt, egészen biztosan nem tudott ellenállni. Addig ette, amíg volt.

Aztán persze hiába beszéltünk róla, mert miután egész nap tettünk-vettünk, elment az idő...mi meg szomorúan konstatáltuk, hogy csak nem ettünk tejberizst.

A boldog megvalósulásig még egyet kellett aludnunk...Tegnap (igen késő) este aztán bekövetkezett a Csoda. Egyszerű kis Csoda, ami mégis olyan gyermeki örömmel töltött el mindkettőnket, hogy ilyen igazi elragadtatást már nagyon rég éreztem. Volt itthon néhány szem gyümölcs, úgyhogy az is belekerült.

Gondolom mondanom sem kell, hogy a lábasból kanalaztuk....egy darabig. Aztán megálljt parancsoltunk a vágyainknak - főleg, hogy már éjfélhez közeledtünk - és a hűtőbe dugtuk a tejberizst. Amikor egyikünk a konyhába szaladt valamiért, a másik hirtelen megjelent mögötte, hogy ellenőrizze, nem dézsmálja-e a másik a fedő alá rejtett kincset.

Ma reggelre meg már egyáltalán fel sem merült, hogy a jó hideg, illatos, gyümölcsökkel megbolondított finomságból én is eszegessek (esetleg), mivel Drágám már egy korai órán einstandolta a komplett készítményt és közölte, hogy az ott mind az Övé.. :-)

....Hát így fogjon neki bárki a tejberizs készítésnek.....:)))))))))



Vaníliás tejberizs zamatos őszibarackkal és szőlőszemekkel

Hozzávalók: 1 bögre rizs, 1 csomag vaníliáscukor, 5-6 ek. kristálycukor, 1 l tej, 1 bögre víz, 1/2 citrom héja, 25 g vaj, csipet só, 2 szem őszibarack, 1 kis fürt lila szőlő

A rizst szűrőben megmossuk, lecsepegtetjük. Egy lábasban 1 bögre vízzel és egy csipet sóval felforraljuk, majd közepes hőmérsékleten, folyamatos kavarás közben főzzük. A rizsszemek puhulni kezdenek és megisszák a vizet. Amint a víz elfogyott, 1 bögre tejet adunk hozzá és tovább kavarjuk. Beledobjuk a vajat. Amint a lágyuló rizsszemekről eltűnik a tej, hozzáöntünk még 2 bögre tejet, beleszórjuk a vaníliáscukrot, a kristálycukrot és belereszeljük a megmosott citrom héját. Átforgatjuk és fedő alatt kislángon készre főzzük. Közben jónéhányszor rá kell pillantani és megkavarni, nehogy lekapjon. Amint puha a rizs, érdemes fedővel a tetején félrehúzni. Amikor hűlni kezd, a maradék tejet is hozzáönthetjük, hogy ne száradjon ki teljesen és így hagyjuk továbbhűlni. A barackot felkockázzuk, a szőlőszemektet félbevágjuk és óvatos mozdulatokkal a langyos tejberizshez forgatjuk. Hűtés után (vagy előtt) tálkákba tesszük.

Cukkínis reggeli

Mint már mondtam, csodálatos cukkínik nőttek Micsurinban :)

... A gond csak az, hogy lassan már olyan sok van belőle - főleg, amióta az Égiek ilyen bőkezűen öntözik a kertet, miután heteking perzselő nap érte a növényeket -, hogy most aztán elszabadult a dzsungel. Már-már úgy tűnik, hogy a zöldségek megpróbálják átvenni az uralmat felettünk. Szóval azt hiszem, lassan mindenkinek kezd elege lenni a töltött cukkíniből, a cukkíni-pogácsából, a tésztákból, melyeknek ragujába valahogy mindig belekerül egy kis cukkíni is, a rántott és sült cukkíniből, a csőben sült cukkíniből..stb.

Már nem tudtam jobbat kitalálni, ezért a reggelibe is cukkínit csempésztem. Így készült el a következő szokatlannak tűnő, ámde annál ízletesebb villásreggelire - esetleg feldarabolva, hidegen vendégváró falatnak is kiváló - finomság.

Cukkínis-szalonnás frittata

Hozzávalók: 1 kisebb cukkíni, 150 g húsos szalonna, 2 gerezd fokhagyma, 2 szál újhagyma, 100 g parmezán sajt, 8 tojás, olíva olaj, só, bors

A sütőt melegítsük elő 180 C-ra. Üssük fel a tojásokat és kevés sóval, feketeborssal alaposan kavarjuk fel. Ehhez adjuk a reszelt parmezán sajtot. Zúzzuk szét a fokhagymát, vágjuk karikára az újhagymát a zöld szárával együtt. Kockázzuk fel a húsos szalonnát, a megmosott cukkínit pedig reszeljük le.

Egy sütőbe is tehető (általában fémnyelű) serpenyőbe kevés olíva olajat öntünk. Közepes lángon felmelegítjük és az apróra kockázott szalonnát pirítani kezdjük. Az összevágott hagymát beledobjuk és megfonnyasztjuk. Jöhet hozzá a fokhagyma pár másodpercre, hogy az aromája kijöjjön, de ne égjen meg. Mehet hozzá a cukkínireszelék és egy csipet só (vigyázat: a szalonna és a parmezán már önmagában is sós!), meg kevés bors. Átpároljuk a zöldséget is és ráöntjük az előre felvert tojásos-sajtos keveréket. Kb. 3-4 perc alatt a tojásos massza alja megszilárdul. Ekkor levesszük a tűzről és áttesszük a sütőbe. Na itt jön a trükk: a tojás szépen emelkedni kezd, mígnem könnyedén a serpenyő tetejéig ér majd. Addig süssük, hogy a teteje is megszilárduljon. Az illata mennyei, úgyhogy türelem! Ha elkészült, pizzaszeletre emlékeztető cikkeket vághatunk belőle.

Rebarbara - amiről mindenki hallott, de csak kevesen ismerik

Amikor a rebarbara szóbakerül, általában mindenki hozzáértőként bólogat...vagy bevallja, hogy ugyan tudja miről van szó - de még sohasem kóstolta. Nálunk kicsivel északabbra (és nyugatabbra) igencsak kedvelt ez a növény, melynek levelei ugyan mérgezőek, de levélszárakból csodálatos levesek, kompótok, lepények készíthetők. Tulajdonképpen zöldség, amit savanykás, leginkább egresre emlékeztető gyümölcsként kerül felhasználásra. A színe vöröses, rózsás zöld, ami a zamatán kívül különlegességével teszi izgalmassá és kívánatossá az elkészült édességetet.  Én is szerettem volna a konyhakertben rebarbarát termeszteni, de sajnos sehol sem kaptam. A piacon azonban felfedeztem egy öreg bácsit, akinél néhány hetente mindig találni. Már tavasz második felében is kapható volt és a nyár folyamán ugyanúgy megtalálható a frissen szedett rebarbaraszár. A Család imádja, mert a melegben is jóleső, hűs, savanykás édesség készíthető belőle.

Az alábbi desszertet mi közösen készítettük - mindenkinek jutott feladat: volt aki a tojássárgáját kavarta habosra cukorral, volt aki rebarbarát pucolt és darabolt. A móka legjobb része pedig megkérdőjelezhetetlenül az a pillanat volt, amikor a fekete vanília pöttyökkel tarkított selymes krémet majszolgattuk.

Rebarbaraszósz vaníliás Mascarpone krémmel

Hozzávalók: 500-600 g rebarbara, 300 g kristálycukor, 2 cs. vaníliáscukor, 1 vaníliarúd, 250 g Mascarpone, 2 tojás sárgája, 100 ml tejszín, 1/2 citrom leve és héja, 150-200 ml víz, babapiskóta

A megmosott rebarbaraszárakat megpucoljuk úgy, hogy a töveknél a szár alját levágjuk és a szár mentén a szálakat lehúzzuk. Körülbelül 1,5-2 cm-es darabokra vágjuk és kisméretű lábosba dobjuk. Rászórunk 1 cs vaníliáscukrot és 150 g kristálycukrot, valamint hozzáöntjük a vizet. Annyi víz legyen, ami nem lepi el, mert pillanatok alatt rengeteg folyadék válik ki a rebarbarából. A vaníliarudat keresztben elfelezzük. Az egyik felet hosszában elvágjuk és a magokat kikaparjuk. A késről a magokat és a rudat is a rebarbarához adjuk, majd hozzácsepegtetünk néhány csepp citromlevet. Ha néhány perc után felforrt a szirupos szósz megkóstoljuk és ha szükséges, még több cukrot adunk hozzá. Akkor jó az állaga, ha a rebarbara néhány darabja szálaira szétesik, de még marad közte egész darab is; az íze pedig selymes, mégis savanykás.

A 2 tojás sárgáját 150 g cukorral habosra keverjük és felöntjük a tejszínnel. Hozzáadjuk a másik vaníliáscukrot és ezt is lábasba öntjük. Hozzáadjuk a vaníliarúd másik felét (az előzőhöz hasonlóan) és citromhéjat reszelünk a krémbe. Amint átfőztük félrehúzzuk; s miután meghűlt belekanalazzuk a Mascarpone sajtot. A legjobb, ha habverővel oszlatjuk el a krémsajtot, hogy a vaníliás sajtkrém teljesen sima legyen.

A szervírozáshoz egy magas pohár aljára félbetört babapiskótát teszünk, amire rebarbaraszószt kanalazunk. Erre jön a Mascarpone réteg. A sajtkrém közepén át még egy kis rebarbaraszószt adunk a pohárba.

Néhány órán át hűtőben pihentetjük és hűsen tálaljuk.

Cukkíni mánia

Szóval a cukkínik igen hamar őrületesen fejlődésnek indultak. Úgy értem, hogy a korai küzdelem ellenére, amikor is a csigák hadserege megnyerte a korai csatákat azzal, hogy amit csak lehet elkövetett annak érdekében, hogy a vásárolt palántákat minden egyes reggelre tövig rágják, végülis a háborút sikerült a cukkíniknek megnyerniük.....

Ez utóbbiakat az elmúlt időszakban már számtalan változatban elkészítettük. Amolyan vegetáriánus módra: ízletes tésztaraguként, töltve (persze, hogy hússal, hogy a férfiak is örömüket leljék benne), sütve-bundázva, köretnek (ó, ez az egyik nagy kedvencünk), húspogácsa helyett....

Igyekszem majd szép sorban valamennyi receptet leírni, hogy ki-ki megtalálhassa a számára ideálisat - és azért, hogy a cukkíni senki asztaláról ne hiányozzon!

Kakukkfüves töltött cukkíni

Hozzávalók: 3-4 cukkíni, 400 g darált sertéshús, 1 bögre rizs, 3 szem paradicsom, 1 fej főzőhagyma, 3 ág kakukkfű, só, bors, olívaolaj, tejföl a tetejére

A cukkíniket megmossuk és hosszában kettévágjuk. A magokat a magházzal együtt kikanalazzuk, hogy helyet készítsünk a tölteléknek, majd besózzuk a zöldséget. Egy bögre rizst megmosunk és és szűrőben lecsepegtetünk. Egy magasabb falú serpenyőben kevés olajat hevítünk és ezen átpirítjuk a rizst. Felöntjük 2 bögre vízzel, sózzuk és hagyjuk, hogy a víz is felforrjon. A hőmérsékletet alacsonyra kapcsoljuk és fedő alatt készre főzzük a rizst. Közben egy másik serpenyőben közepes hőmérsékleten felmelegítjük az olívaolajat a serpenyőben és megdinszteljük rajta az apróra kockázott hagymát. A hagymára dobjuk a darálthúst és átforgatjuk sóval és frissen őrölt borssal. A megmosott kakukkfüvet a száráról lecsípkedjük és a húshoz adjuk a felkockázott paradicsomokkal együtt. Fedő alatt pároljuk. Amint elkészült a rizzsel összekeverve félretesszük.
A sütőt 160 C-ra előmelegítjük. A cukkíniből a sós levet kiöntjük és belehalmozzuk a kakukkfüves húsos tölteléket. A kissé megolajozott sütőlemezre rendezett zöldségek peremét szintén meglocsoljuk néhány csepp olajjal, alájuk kevés vizet öntünk. Az egész sütőformát alufóliával lefedjük és a cukkíniket a sütőben puhára pároljuk. Ha elkészült, a töltelék tetejére krémes tejfölt öntünk.

Gondolatok az öntözésről és öntözés közben

Hát jó sok idő eltelt. Beütött a majd' 40 C... :) Az elmúlt napokban a kert és a ház nyaralóvá alakult - ahol mindennap kikapcsolódással és persze valami tennivalóval telik. Összegyűlt a Család apraja-nagyja és a napi közös "kötelező" feladatok elvégzése után minden este - de vasárnap aztán reggeltől-estig - átadtuk magunkat az igazán fontos tevékenységeknek: a közös sütés-főzésnek, és a beszélgetős evés-ivásnak. - Nálunk ez jelenti a Családot, azt hiszem.

Volt szalonnasütés - amolyan igazi, régies (ha tetszik: retro) hangulatú a kertbe kicipelt rádióval, friss fehér kenyérrel, vöröshagymával és kenyérszalonnával, karikázott zöldpaprikával és persze felvágott paradicsommal.

Volt bográcsozás - naná, hogy lecsó készült: kalóriadús, hagyományos változatban - szalonnával, kolbásszal és persze, hogy tojással.

Sültek a sütemények, készültek az édességek, úgyhogy a cukorbevitelünk is a megfelelő szintre jutott.

Fogyott a limonádé, az ásványvíz és a fröccs: így gondoskodtunk a folyadékbevitelről :)

A tűző napon, az esti locsolásokkal ideálissá tett Micsurinban pirosodni kezdtek a paradicsomok, hajasbabákat fejlesztett az a néhány tő kukorica és hatalmasra nőttek a cukkínik. Mellesleg alig várom, hogy valódi, saját termesztésű főtt kukoricát együnk :-) 

Mondanom sem kell, hogy a locsolás az utóbbi időben kifejezetten nélkülözhetetlen, hisz' ha mi nem bírjuk a forróságot, akkor az oly kevéssel beérő növényeinktől, akik egyhelyben állva tűrik a hőmérséklet extremitását; mit várunk?! Egyszer már gondoltam, hogy megvonom tőlük a vizet, hadd lássam mire képesek... :-) de aztán megkegyelmeztem nekik... Szóval nem szabad az időt sajnálni - bár a kert méretétől függően az öntözőrendszer-mentes locsolás akár hosszú órákat is igénybevehet. Van aki hajnaltájt locsol. Én jobb szeretek esténként  a párás, vízpermetes levegőt beszippantva felfrissülni.

Azt hiszem persze, hogy aki szívesen ülteti tele kertjét szebbnél szebb dísznövényekkel és emellett még konyhakerttel is próbálkozik, majd örömét leli abban, hogy lesi a növények minden apró kis változását, annak az öntözés sem okozhat különösebb lelkifájdalmat. Én például azon kívül, hogy locsolás közben mindenkit (mármint növényt) dícsérgetek, figyelgetek ... ilyenkor találok időt arra is, hogy az engem foglalkoztató ügyekben elmélyülten gondolkozzam. Kívülről biztosan úgy tűnik, hogy csak bámulok - néhamár révült tekintettel - de én tudom az igazat: igenis fontos dolgok járank az eszemben!

Nálunk egyébként a Család majd' minden tagja szívesen álldogál és öntözi a növényeket - úgyhogy mindig van valaki, aki mezítláb, papucsban vagy épp gumicsízmában locsolgatva beszélget a kert lakóival. (persze az is lehet, hogy a saját gondolataikat osztják meg velük..) És még ők mondják, hogy állok ott bambán; na jól nézünk ki!

Szóval már csak azt nem tudom, hogy a növények a vizeskedést vagy az esti beszélgetéseket várják-e jobban...

 

Miniatűr repülő hadtest, avagy veréb iskola

A rekkenő hőség utolsó támadásaival birkózva - és egyértelműen aléltan sütkérezve - a napfényben fürdőztem. Megengedtem magamnak egy lusta délutánt; hanyattdőlve olvasgattam. Békésen, könyvemben elmerülve madárcsicsergéssel teli szellő járt a hatalmas thuja lombjában. Időnként felnézve pedig meg-megakadt a szemem a nektárt szopogató pillangók táncán.

Egyszercsak ütemes füttyszóra lettem figyelmes - olyan fajtára, amit a madarak figyelmeztetésre, irányításra használnak. Megláttam egy egyszerű, szürke kis verebet, amint a földtől mintegy másfél méterre, a pillangók között, a nyári orgona lila virágfürtjén landol.

Olyan ütemes füttyszó hagyta el a torkát, hogy a könyvet félretéve - ámde mozdulatlanul - figyeltem, mi következik. Hamarosan apró szárnyak suhogása keltette zajra figyeltem fel: egy csapat kisiskolás-korú veréb érkezett a thuja ágaira. Az apróságok hangosan füttyögve szálltak le és menten elnémulva olvadtak a zöld lomb rejtekébe. A röptan-tanár pedig újabb bíztató ütemet diktálva dirigálta őket. Néhány perc múlva a házunk előtti akácon landolt a nekibátorodott osztály. Innen a szomszéd vadszilvájára repültek. A kis Csőrmester pedig az előzőleg elfoglalt állásáról alig-alig felreppenve vezényelt fáradhatatlanul. Néha ugyan átrepdelt egy pár méterrel arrébb növekvő örökzöldre, egyszer sem hagyta el a táborhelyét, ahonnan szemmel tarthatta a kicsiket.

A következő hívó füttyöket újabb repülés követte: ismét a fejem feletti ágakon volt az egész osztály. Ekkor érkezett meg egy másik röptan-oktató, aki az első tanár mellett foglalta el a helyét. Hamarosan az ő osztálya is csatlakozott a veréb nebulókhoz, és közösen folytatták a gyakorlást. Az egész olyan volt, mintha a már iskoláskorú gyerekeiket a szülők beadták volna a suliba, ahol szigorú, elhivatott tanárok vették szárnyaik alá a kicsiket.

Annyira fáradhatatlanok voltak, hogy a hirtelen jött bámészkodásom ámulattal párosult csodálattá fejlődött. Vagy fél órán keresztül folyt az oktatás, mielőtt végleg elröppentek. Elgondolkodtam, hogy a természet diktálta, a túléléshez szükséges tudást milyen kitartással és elszántsággal adja át a következő generáció számára az állatvilág még egy oly kicsiny és sokszor nem túl sokra becsült tagja is, mint egy kisveréb.

Zsálya és vaj

Hozzánk hasonlóan a világ számos helyén felhasználják a belsőségeket is. Nincs ez másképp Olaszországban sem, ahol a tradíciókon alapuló konyhaművészet nem távolodott el a házias, egyszerű ételektől. Érdemes megízlelnünk ezeket a finomságokat is, hisz a mi hagyományainktól eltérő fűszerezés csodákat tehet!

A varázslatos zsálya zamata és az olvadó vaj selymes íze teszi különlegessé ezt az egyszerű, akár meleg előételként is adható fogást. A zöldbors íncsiklandó pikáns gömbjei pedig roppanva ízesítik a falatokat.

Zsályás csirkemáj zöldborssal

Hozzávalók: 500 g csirkemáj, 2-3 tk. zöldbors, 1 fej lilahagyma, 8 zsályalevél, 100 g vaj, 2 ek. olívaolaj, só, bors

A csirkemájat megtisztítjuk, kisebb darabokra vágjuk. Közepes hőmérsékleten vajat hevítünk, amire a félkarikára vágott lilahagyma darabokat dobjuk párolódni. Hozzáadjuk a csirkemájat, átforgatjuk és meglocsoljuk az olívaolajjal. Egymásra fektetjük a megmosott zsályaleveleket és keresztben vágva felcsíkozzuk a fűszert. A májra szórjuk és az üvegből hozzákanalazzuk a zöldbors szemeket. Frissen őrölt borssal ízesítjük és lefedve továbbpároljuk.

Kb. 15-20 perc múlva sózzuk és tálaljuk - burgonyapürével vagy egyszerűen csak ropogós kenyérszeletekkel kínáljuk.

Pillangók kertje

Úgy gondolom, hogy a kert nemcsak a növényektől válik igazi kertté - de a természet közelségének megnyugtató érzéséhez elengedhetetlenül hozzátarozik az állatok jelenléte is. Madárcsicsergés nélkül, rovarok döngicsélése vagy a pillangók szárnyalása nélkül üres, túl steril lenne. Ha néhány gyík vagy sün is tartozik a növénykavalkádhoz, akkor lehetünk csak igazán boldogok! :)

A nyár egyik legszebb kincse a pillangók könnyed repdesése. Ki ne csodálná a könnyű szárnyakon libbenő pillangókat? Szárnyuk tarka színe, törékeny lényük számtalanszor rabul ejt. Minduntalan mosolyra húzódó szájjal ámulunk.

Gyerekkoromban annyira természetesnek tűnt, hogy a virágok között pillangók röppennek a kertben, hogy az utóbbi években tapasztalt hiányuk szomorúsággal töltött el.

Megtaláltam hát a módját, hogy hogyan csábítsam e csodálatos kis lényeket a kertünkbe.

Hosszasan tanulmányozva a növényeket arra jutottam, hogy a számtalan színváltozatban kapható - és gyorsan növekvő (sőt, szaporodó!) - nyári orgona, ez a lágyszárú évelő cserje, számukra ellenállhatatlan táplálékforrással kecsegtető növény. Annyira vonzza a lepkéket, hogy sokszor egy-egy virágfürtön több pillangó is osztozik egyszerre.

Önös érdektől vezérelve a terasz közelébe ültettem egy nyári orgonát (Buddleia davidii) - és vártam az első tavaszt, majd a nyarat, hogy számításom beválik-e. Hajtásnak indult a növény; leveleket, majd bimbókat fejlesztett. A bimbók kipattantak. Lestem az orgonát és nem kellett sokáig várnom! Az első kinyílt virágokon máris ott táncoltak a színes pillangók!

Az idén másodszorra lehetünk tanúi a színforgatagnak: ellátogatnak hozzánk a pápaszemes pillangók, a fecskefarkú- és a kardoslepkék is - pont azok a fajok, melyeket gyerekkoromtól fogva hiányoltam. Csapatosan, sokszor egymással kergetőzve érkeznek és boldogan szívogatják a virág nektárját.

    

Ó, azok a hétvégi, lucullusi reggelik!

Nálunk a hétvége mindig is ünnepnek számított. Ha másért nem, hát azért, mert végre jólesően ébredhetünk, kényelmesen eltervezhetjük a napot. A tervezés megalapozását pedig fantasztikus, lucullusi reggelik jelentik. A nyári hónapokban a kertben eszünk - nem mulasztanánk el egyetlen lehetőséget sem, hogy a reggeli napsugarak cirógatása közben kortyolhassuk kávénkat.

Legtöbbször mediterrán finomságokkal megtöltött tálkákból csipegetünk frissensült kenyeret vagy zsömléket törve a tunkoláshoz. Nem sajnáljuk az időt az előkészületekre, hogy azután a roskadásig megrakott asztalt körbeülve majszolgassuk a csöpögős, szaftos, olajos falatokat.

Máskor valami kipattan a fejemből és azon nyomban beszerzem a hozzávalókat. Így történt ez most is. Eszembe jutott a napon szárított paradicsom édessége, a sült szalonna sóssága és a sajt lágysága.

Ropogós szendvics napon szárított paradicsommal

Hozzávalók: 6 sütni való zsömle, friss salátalevelek (minél többféle, annál csinosabb), 100 g Brie sajt, 6 szelet húsos szeletelt bacon , napon szárított paradicsom, kapribogyó, olívaolaj

Megmossuk és alaposan lecsöpögtetjük, lerázogatjuk a salátaleveleket. A Brie sajtból szeleteket vágunk.

A zsömléket kb. 200 C-on sütjük a csomagolás szerint kb. 8-10 percig. Amikor a zsömlék már a sütőben vannak, félbevágjuk a bacon szeleteket és pár csepp olajon, közepes lángon megsütjük valamennyit. Közben egyszer meg is fordítjuk őket.

Amikor a zsömlék már aranybarnák, kivesszük őket és néhány perc pihenő után félbevágjuk az összeset. Az aljukra néhány csepp olívalolajat folyatunk. Erre teszünk 2 salátalevelet, majd ráfektetünk egy fél szalonnaszeletet. Erre jön a Brie, majd még egy, még mindig meleg szalonna. (A Brie csodálatosan megolvad, mire beleharapunk!) A tetejére 2 szem naponszárított paradicsom és néhány kapribogyó kerül.

A zsömle kalapját a paradicsom olajával csöpögtetjük meg és a szendvics tetejére helyezzük.