Az úgy volt, hogy először csak a gerlék fészkeltek nálunk. Gerleasszony és a Férje már évek óta itt próbálják felnevelni utódaikat - sajnos (lehet, hogy pont azért a kedvenceim, amiért ilyen nagyon szerencsétlenek) nekik az idén nem sikerül. Az idén négy vagy öt fészket is építettek a ház egynegyedét elfoglaló hatalmas lilaakác kusza ágai között. Illetve fészekből csak kettő készült, erre telepedtek felváltva. Egyszer az egyikbe rakott tojást az asszonyka, egyszer a másikba. Mind kigurult. Felmásztunk és megnéztük. Egy szál ág tartotta az egyik fészket, míg a másik oldalra építettet egy a házfalon kívülről futó elektromos vezeték. Nem csoda hát, hogy hamar oldalra fordult, elcsúszott a fészek, és valamennyi tojás a földre pottyant. Jelenleg máshol fészkelnek - hozzánk csak enni, inni és nézelődni járnak - én meg drukkolok.
Van nálunk egy szuper rigópár is, akik viszont az ügyes, sikeres madárszülők közé tartoznak. Fáradhatatlan Rigópapa: A Nagy Vadász. Míg Rigómama a fészken ül, ő rendíthetetlenül hordja a gyerekeknek a finomabbnál finomabb falatokat. Óvatosan közelíti meg a fészket - és csőrében földigilisztákkal is képes füttyenteni a párjának! Szinte a földet súrolja, úgy repül haza. Néhány perc elteltével aztán ismét ki; és rövid időn belül újra haza. Ez az ő nagy küldetése. Az első idei fészküket ők is az általunk lakótelepnek titulált lilaakácba építették: 3 fiókájuk nőtt fel ebben a lakásban nyár elején.
A következő fészek az ereszcsatorna tövében, a borostyán rejtekén készült néhány héttel ezelőtt. Ez a kis lakás, ami eredendően nyilván kényelmesnek tűnt, hamar szűkössé vált a sokgyerekes madárpárnak. A ház egyik bejáratától 1,5 méterre, körülbelül 2,5 méteres magasságban épült, úgyhogy könnyedén megfigyelhettük a csemeték fejlődését anélkül, hogy megzavartuk volna nyugalmukat.
Éhesen, tátott csőrrel falatokat váró rigó-csibéket láttunk, akik elnémultak, amikor szüleik magukra hagyták őket arra a rövidke időre, amíg élelemért mentek a 'rovarboltba'. Biztos, hogy a Nagycsaládosok Boltjába mentek, mert mindig bőven akadt eleség a kicsiknek :). Halk csivitelés a gyerkőcök részéről csak akkor volt megengedhető a rigócsaládban, amikor a szülők megnyugató jelenléte békességet teremtett. Különben némaságba burkolózott az eresz alja, nehogy egy settenkedő vadász kifigyelhesse a védtelen fiókákat.
Rigóéknak itt, a biztonságos borostyán indák között 4-5 gyerekük cseperedett.
Aztán váratlanul 2-3 egymást követő hajnalon is éles füttyszavakra ébredtem fel. Tudj' Isten, hogy vagyunk összerakva, de azonnal a rigók jutottak eszembe. Gondoltam ügyes settenkedő macskára, felettünk repülő vadászó vadmadárra, meg minden rosszra, amit a gondos rigószülő éles, figyelemfelkeltő füttyel jelez kicsinyeinek. Csak arra nem gondoltam, hogy máris eljött az idő....Rigómama a diófa ágáról biztatta fiókáit: megkezdődött a reptetés.
"Máris elmennek" - gondoltam. Egyszerre voltam szomorú és elégedett. Egy kicsit azért talán mi is besegítettünk: ha mással nem is, de azzal biztosan, hogy a környék macskakirályait és sajátjainkat is igyekeztünk távoltartani a fészektől, amíg szükség volt rá.
A fiókák akik idővel felbátorodtak és megkezték fészken kívüli életüket végül körülbelül egy jó hete, még az özönvíz előtt néhány nappal repültek ki. Ez olyan jeles esemény volt, hogy még a nap is kisütött azon a reggelen! Mostanra remélem már mind megerősödtek, a macskákat elkerülték (akik bizony a fészeklakók utolsó itthon töltött hetében már igen komoly érdeklődést tanúsítottak a borostyán zöldellő indái iránt) és ügyesen navigálnak a szelek szárnyán......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése