A Nagy Kertátalakítás - Mielőtt elkezdenénk a vásárlást....

A korábbi tízévek alatt került már hozzánk mindenféle: évelők és hagymások, örökzöldek és lombhullatók, terülők és magasra növők - na így már nem könnyű a választás. Ismét előkerültek hát a szakkönyvek. Csodálatos albumokat lapozgatva egyre nagyobb vágyat éreztem, hogy az ott látható - többnyire Nagy Britanniában található - kertekhez hasonló, szépséges, titkokat rejtő kertünk legyen. Úgy szerettem volna! Ki is néztem egy csomó szépséget. Már csak az volt a kérdés, hogy hol szerezhetők be.

Újabb utakat róttunk: ellátogattunk minden létező kertészeti árudába. Nézelődtünk, válogattunk, epekedtünk. Megerősödtünk abban a hitünkben, mely szerint áruda és áruda között zongorázni lehet a különbséget. Ez ugyanúgy igaz az árakra, mint a növények minőségére. Vannak kifejezetten hozzáértőket foglalkoztatók és vannak olyan helyek, amik kifejezetten szomorúak....már legalábbis én így tapasztaltam. Példának okáért feltételezném, hogyha én, mint vásárló ismerem a növény latin nevét és csak arra vagyok kíváncsi, hogy az alfajok közül vajon melyiknek a megvásárlásával kacérkodom adott pillanatban, akkor az ott dolgozónak talán illene tudnia a választ....nos általában - ó, borzalom - fogalmuk sincs. Jó lenne egyszer egy hely, ahol tudják....vagy legalább van a pult alatt néhány könyvük, amiből egy hozzávetőleges választ tudnak adni. És hogy ez miért fontos? Hát azért, mert a növények nevei rengeteget elárulnak. Enélkül gyakorlatilag lehetetlen lenne a választás. 

A tanulság: ezt is nekünk kell megtanulnunk! Még szerencse, hogy agykapacitásunk szinte végtelen... :-) A feladat egyébként kicsikét sem lehetetlen. (Csüggedésre semmi ok: a növénytani osztályokat emberek találták ki - és IGEN, a növények elnevezései is logikusak - ember alkotta rendszert ember meg is tud tanulni!) Semeddig nem tart olvasgatás közben megfigyelni a latin neveket. Néhány figyelmesen forgatott könyvlap és arra ébredünk, hogy hamarabb jut eszünkbe valaminek a latin neve, mint a magyar. És tényleg!

Itt van néhány alapvető példa, ami általában a hosszú nevek végén található: alba = fehér, negra = fekete, pendula = csüngő, aurea = arany(színű) ..... ugye, hogy nem is nehéz???!!!???

Amit pl. mindenki ismer: Thuja occidentalis 'Smaragd' és Thuja occidentalis 'Aurea'

Szóval aki arra adja a fejét, hogy amatőr kertésszé váljon, arra sok tanulnivaló vár, ha jót akar! És akkor még a felcseperedett növény méreteit, a növény- és levélformákat, színezeteket, változatokat még nem is említettem. Amiről pedig semmiképp nem feledkezhetünk el, nos az a növény által kívánt vízmennyiség, fény- és talajigény.

Szerintem egyáltalán nem szégyen a hozzáértéktől kérdezni, a könyveket bújni és az internet világában néhány perc alatt utánanézni....enélkül dönteni viszont annál kínosabb következményekkel járhat: könnyen ébredhetünk arra egy szép napon, hogy a csepp növényke szépen kinőtte a kertet. És akkor arról a szomorúságról még csak említést sem tettem, amikor a dédelgetett, becézgetett kedvenc feladja a küzdelmet és kiszárad, elsárgul, lehullajtja a levelét....mert rosszul kezeljük vagy éppen rossz helyre ültettük el.

Fentiek elkerüléséhez sem kell több, mint odafigyelés. Ja, és itt is az a cél, hogy örömünket leljük a hobbinkban és gyönyörködjünk a kertben...kis alkotásunkban. Az életben azért kezdünk neki valaminek, mert vágyunk arra, hogy a kreatív módon létrehozott eredmény boldogságot hozzon, mosolyt csaljon arcunkra. Frusztrációt és bosszúságot okoznak nekünk mások....elegen... :-)

'Mi vagyok én, nyúl?!' - avagy a nagy saláta trükk

Annyi salátánk termett Micsurinban, hogy öröm volt nézni! Volt itt mezei fejessaláta, tépősaláta, no meg óriásfejű fodroslevelű, ami fehér és lila színben pompázott. Ez nekünk persze nem volt elég! Készítettünk salátát a cukorborsó friss hajtásvégével megbolondítva és céklalevelekkel is.

Jó-jó, igaz, hogy néha napján mi is veszünk salátának való zöldfélét, mert hát ki bírja ki rukkola, endívia, frisé, radicchio, tölgylevél-, madárbegy- vagy római saláta nélkül?! Hát én biztos nem. ('Hogyhogy ki? Hát én biztos kibírom! Simán!' - válaszolná erre a Párom....)

Az igazság az, hogy tényleg erősen kell lobbiznom a friss zöldsalátákért - mert felőlem akár mindennap ehetnénk egy nagy tál salit - ezt a célt még nekem sem sikerült elérnem. (még!) Ez persze nem panasz: férfihez képest az Én Drágám bőséggel ropogtatja a friss leveleket. :-)
Mondjuk a szokásos megjegyzést: 'Mi vagyok én, nyúl?!' én is megkapom.....aztán szépen elfogynak a zöldek.

A legjobb trükk, hogy akkor is legyen egy kis vegyes, friss saláta az asztalon amikor igazából nincs is ott; az az, hogy a salátát valami másba csomagoljuk.....például eldugjuk egy kafa kis pitában....és igen, husit is csomagolunk mellé.... :-)

Mézes-mustáros csirke pitában

Hozzávalók: 1 csirkemell, fejenként legalább 2 db pita (én a piacon a péknél veszem), olívaolaj, magos dijon-i mustár, majonéz, akácméz, só, friss fejessaláta, lila színű fodrossaláta és céklalevelek - csak azért jobb, ha vegyesen válogatjuk a zöldeket, mert így üdítően színes lesz a szendvics! , 1-2 szem paradicsom

A zöldféléket és a paradicsomot megmossuk és lecsöpögtetjük. Én még összevágni sem szoktam a leveleket - csak a paradicsomot karikázom.

A csirkét megpucoljuk, megmossuk és apró csíkokra vágjuk. Serpenyőben, kevés olívaolajon finoman sózva átpirítjuk a darabokat.

Közben alaposan összekeverjük a mártáshoz valókat: 3 ek. mustár, 3 ek. méz, 1,5 ek. majonéz. Ha elkészült és a csirke is átpárolódott, a mártás felét a csirkedarabokra öntjük és alaposan átforgatjuk közepes lángon - a maradék öntetet a kész szendvicsek ízesítésére fogjuk felhasználni.

A piták egyik feléből egy kalapkányit levágunk és ezt a részt félretesszük. A zsebeket elegendő mikróban - néhány fordulat alatt - átmelegíteni. Az elkészült csirkehúst a salátalevelekkel és a paradicsomkarikákkal együtt a pitákba gyömöszöljük úgy, hogy közben nem feledkezünk meg az alapos szószos kenegetésről sem (senki sem szereti, ha a szendvicse száraz)!

A Közel-Kelet ízei (citromos csirke, kenyérlepény és sült paprikás kuszkusz)

Valami másra vágytam. Valami újra és izgalmasra. Rámtört az alkotási vágy....

Ennek szellemében gondolkodtam ízeken, zamatokon és aromákon. Nem tudom, mással hogy van ez; de én sokszor elmélkedem ételekről, alapanyagokról. A legutóbbi időben minduntalan Közel-keleti, illetve hasonló, az arab világot idéző fűszerek és étkek ízét éreztem. Érdekes kalandnak ígérkezett. Eszembe jutott a csicseriborsó, a kuszkusz, a koriander, a római kömény és szárnyalni kezdtek a gondolatok.

 

Van a jelenleg már-már konstansnak számító alapanyagom: úgymint cukkíni (amiből annyi terem, hogy lassan már a szomszéd is unja... :-) ), úgyhogy szinte magától értetődő, hogy ezt is bele kellett csempésznem a vacsorába. Aztán ott van a citrom, amiből télen-nyáron tartok itthon néhány szemet, mert annyi mindenbe érdemes néhány csepp levet vagy egy kis reszelt héjat belekomponálni....és akkor még nem is említettük a jó öreg limonádét!

Na szóval ezeket szerettem volna valahogy vegyíteni - no meg persze egy kis sültet -, oly módon, hogy a meleg nyári estén is szívesen falatozzon mindenki.

Szerénytelenül állíthatom, hogy újabb elismerő nyammogásra késztettem a Családot. :-) ..... bár az igazat megvallva a római kömény és a koriander önmagában is megér egy üdvrivallgást, úgyhogy azt hiszem, hogy akik változatosságra - és egyúttal valami frenetikus ízkavalkádra vágynak - bátran nyúlhatnak ezekhez a fűszerekhez!

Nem szoktam ilyen hosszan, komplett ételekről bejegyzéseket írogatni, de az alábbi 3, egymást tökéletesen kiegészítő és ízharmóniát teremtő étket tényleg érdemes együtt elkészíteni és kipróbálni!

Kérlek, ne hagyjátok ki a kenyérlepényt! Egyáltanán nem bonyolult és tényleg kevés szívet gyönyörködtetőbb dolog létezik, mint a kenyértészta dagasztása és nyújtása! Aki még nem próbált kenyeret sütni, az akár ezzel is kezdheti - egész bizton kedvet kap!!!

Nálunk például a Párom (más szóval 'FHP', azaz 'Fantasztikus Házi Pék') vállalta a dagasztást, ami számára már rég nem ismeretlen, hiszen számtalan csodálatosabbnál csodálatosabb kenyérrel, cipóval, ciabattával örvendeztetett már meg eddig is. Egész jó móka együtt, tevékenyen időt tölteni a konyhában! Nem beszélve arról, hogy mennyire családias a közös főzőcske. Nem utolsó sorban pedig így mindig akad egy kedves segítő kéz, ami lelkesen átvállalja a sokszor csukló- vagy bicepsz edző feladatok elvégzését. (Mondjuk elgondolkodtató, hogy a legtöbb pék férfi - jegyzem meg - , úgyhogy tényleg csak egyszer kell, hogy Ők is részt vegyenek a kenyérkészítés csodájában: menten rákapnak!!!)

Citromos csirke csicseriborsós kenyérlepénnyel és sült paprikás kuszkusszal

Hozzávalók:

A csirkéhez: 1 kis grillcsirke, só, 50 g vaj, frissen őrölt bors, 1 citrom, olaj a sütéshez

A kenyérlepényhez: 500 g búzaliszt, 50 g élesztő,  250 ml víz, 1/2 doboz csicseriborsó, 1 ek. koriander mag, 1 ek. római kömény, 2 kiskanál só, 1 kiskanál cukor

A kuszkuszhoz: 250 g kuszkusz, 250 ml forró víz, só, 1 kis cukkíni, 1 piros kaliforniai paprika, 3 szál újhagyma, 1 csokor friss koriander, 3-4 ek. olívaolaj

Érdemes először a kenyérhez hozzálátni. A római köményt és a koriander magot mozsárban alaposan megtörjük és kikészítjük a lecsorgatott csicseriborsót. A kimért lisztet és a sót tálba tesszük vagy lisztezett felületre öntjük. Az élesztőt elmorzsoljuk egy külön tálkában, a víz egy kis részével, majd hozzáadjuk a cukrot. Először nem történik semmi, de már néhány percen belül is látszani fog, hogy elkezdődött valami! Kb. 10 percen belül felfut az élesztő: krémes-habos lesz a szürkés víz teteje: na ekkor már jó. Hozzáadjuk a liszthez - például úgy, hogy a közepén kis fészket készítünk és ebbe öntjük. Mehet hozzá a többi víz is, majd alaposan eldolgozzuk úgy, hogy folyamatosan húzzuk hozzá a lisztet. Elég kulimászosnak fog tűnni, de nem szabad feladni. (Egyébként ha valaki a robotgép dagasztósprirálját használja, azért sem szólja meg senki!) Amikor már ragacsos-nyúlós a tészta, akkor egy kis liszttel meghintjük és elkezdjük gyömöszölni. Meglepően hamar elkezd összeállni. Hozzáadjuk a csicseriborsót és menten a tetejére szórjuk a megtört fűszereket is. Alaposan átgyúrjuk, hogy mindenhová jusson a remek ízekből. Kis cipócskát formálunk és a tésztát letakarva kelni hagyjuk.

A csirkét megmossuk, megtisztítjuk és kissé besózzuk. 50 g vajat a mikróban 2-3 fordulat alatt meglágyítunk és belecsavarjuk a 1/2 citrom levét. Frissen őrölt borsot és sót szórunk hozzá, majd alaposan elkeverjük. A mélyhűtőben - kb. 10 perc alatt - újra lehűtjük. A csirke bőre alá nyúlva - például a nyaki résznél, a melltől a comb felé is - kis vaj darabokat tömködünk a hús közelébe és teszünk belőle a belsejébe is. A maradék citromlével bedörzsöljük a csirkét kívül és belül is. Tepsibe kevés olajat és egy fél pohár vizet öntünk és sütni kezdjük a madarat. Ehhez kb. 160-180 C fokot érdemes választani. A sütés közben a pipit néhányszor locsolgassuk a szaftjával.

A paprikát, a cukkínit és az újhagymát megmossuk. A paprika és az újhagyma egyben marad, de a cukkínit felkarikázzuk és sütőlemezre fektetjük. Pici olíva olajjal meglocsoljuk, a cukkínit megsóssuk és mehet a csirke mellé a sütőbe.

Közben kimérjük a kuszkuszt, amit tálba öntünk. A forróvízzel gyorsan átkeverjük, sózzuk, olajat adunk hozzá és lefedve félretesszük. (Bámulatos, miként szívja magába a vizet!) Amint a zöldségek elkészülnek, a paprika kivételével feldaraboljuk őket apróbb darabokra és egyenesen a megfuhult kuszkuszhoz adjuk. A paprikát egy tálkába tesszük és folpackkal borítjuk, amíg langyosra nem hűl.

Ekkor néhány egyszerű mozdulattal lehúzzuk a héját és kivesszük a csumáját. Felaprítjuk és a kifolyt levével együtt a kuszkuszhoz keverjük. Már csak a koriander van hátra, amit összeaprítunk és belekeverünk.

Az elkészült - pirosodó bőrű - csirkét félretesszük.

A sütőt 200 C fokra kapcsoljuk. Amíg felmelegszik, a kenyértésztát lisztezett felületre borítjuk és átgyúrjuk. Könnyedén cipót, majd hosszúkás kenyérformát gyúrunk belőle.

Egy késsel 3-4 cm-es szeletekre vágjuk és a kis korongokat 1/2 cm vastag lepényekre  nyújtjuk. (a legkönnyebb kézzel is meghúzogatni a tésztát) A lepénykéket hozzávetőleg 5 perc alatt, a sütőrácsra fektetve sütjük készre.

Püspökkenyér újragondolva

Hát igen. Már megint egy sütis recept... :-)

Mondtam, hogy nem bírok magammal mostanában....Ne kérdezzétek, mit az oka: én sem tudom.

Tegnap délután a napon olvasgattunk az én Drágámmal. Mivel ebéd után voltunk, jólesően nyúltunk el a napozóágyakban - valamennyire a félárnyékba húzódva. A gerléink hangosan burukkoltak, én épp elmélyültem a regényben, amit előző nap kezdtem el. Valahol a századelőn jártam egy szentpétervári gépgyárban, amikor egy nagyon is mai mondat férkőzött a gondolataimba: 'Nem úgy volt, hogy csinálunk egy kis sütit?' - naná, hogy a Párom hangját véltem felismerni.....hamar itthon találtam hát magam, a XXI. században. :-)

Nem sok kellett hozzá, hogy átgondoljam, mink is van itton. Mivel a szombati piacozásból egy jelentősebb mennyiségű gyümölcs ellátmánnyal tértem haza, így volt választék is bőven.

Közben eszembe jutott az is, hogy milyen régen is ettünk Püspökkenyeret. Bár az igazat megvallva a fahéjas, diós, mazsolás, csokidarabokkal teleszórt finomság nekem inkább a telet, az Adventet és a Karácsonyt idézi - mégis ehhez volt leginkább kedvem. Csak valahogy másképp. Nem sokat kellett gondolkodni, hamar kitaláltam egy szerintem nagyon is nyári verziót, ami az ízek tekintetében a mai ízléshez is sokkal közelebb áll.

Került bele áfonya - naná!-, fehér csoki, citromhéj és mandula is.

Egy biztos: a Családnak 'bejött'. Legalábbis arra sem volt időm, hogy szépen megörökítsem az illatozó sütit....csak néhány hevenyészett kép elkészítésére kaptam engedélyt......szokás szerint forrón szelni kezdték és boldogságuknak nyammogva hangot adva falták a finomságot.

Püspökkenyér áfonyával és fehércsokival

Hozzávalók: 6 tojás, 2 csomag vaníliáscukor, 120 g porcukor, 120 g rétesliszt, 1/2 citrom leve és reszelt héja, 50 g fehércsoki, 250-300 g áfonya, 300 g mandula.

Előmelegítjük a sütőt 160 C fokra (ha légkeveréses, akkor elég a 150 C is). Szétválasztjuk a tojásokat. A tojássárgákhoz adjuk a kimért porcukrot és a vaníliáscukrot és robotgéppel habosra keverjük. Belereszeljük a megmosott citrom héját és belnyomjuk a levét is. Kimérjük a mandulát és a csokit, majd mindkettő hozzávalót apróra vágjuk egy jó éles késsel. Ezt is a kikevert tojássárgákhoz adjuk és alaposan elkeverjük. A megmosott áfonyákat is belekeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet. Szépen átkeverjük. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, aztán finoman, de határozott, nagy mozdulatokkal ezt is a lisztes tojásos keverékhez forgatjuk.

A tésztát egy hosszúkás, kivajazott és kilisztezett sütőformába öntjük és jó 30 percig sütjük.

A Nagy Kertátalakítás - Jobb, ha magunk csináljuk!

És elérkezett a legnehezebb....azután, hogy a munka oroszlánrészével végeztünk, azaz vége volt már minden rettenetesn nehéz földmunkának amit elvégezhettünk és a hihetetlennek tűnő átültetéseken is túlvoltunk; végre ki kellett választanunk az új növényeket. Természetesen olyanokat szerettünk volna, amik még nem voltak részei a kertnek. (gondoltuk, hogy a 'változatosság gyönyörködtet' itt valóban igaz lehet)

Mondjuk épp itt volt az ideje egy kis felfrissülésnek, mert a kert kezdett erősen csatatérre emlékeztetni...naponta sajgott a hátunk és fájt a derekunk...kínunkban persze - a tőlünk kicsit sem idegen módon - nagyokat vihogtunk. Mint egy rokkant sereg, úgy éreztük magunkat. Egy dolog nem hagyott el sosem: a lelkesedés. Vagy a kényszer hajtott, hogy egyszer a végére érjünk :-)

Volt egy terület, ahol - lehet, hogy az volt az ok, hogy valamennyien minden nap dolgozni jártunk - sehogy sem boldogultunk. Illetve haladtunk, de már vérhólyagok sorakoztak mindannyiunk tenyerén és kezdtünk csüggedté válni. A problémát a hozatott föld (illetve az eltávolítandó salakos szennyezés) okozta, ami nem elég, hogy kissé agyagosnak bizonyult, még hihetetlen módon meg is kínzott minket. Hordtuk mi lelkesen, de sehogysem csökkent a kupac....Ekkor áldozatot kényszerültünk hozni és eldöntöttük, hogy -mivel a hősök kora már lejárt - így hívunk egy Bobcat-est és majd a gépre bízzuk a munka legnehezebb részét.

Bár ne tettük volna! Eljött a reggel, melyen a munkagép házunknál megjelent és átvette a stafétát. Ezen a délelőttön munka közben (bevallom) el-elterelődtek  kissé a gondolataim - és magam előtt látva a kész, elplanírozott területet elégedett vigyor vette át az uralmat ábrázatomon. Tényleg ültetni fogunk! Na ehhez képest kétségbeesett telefonhívást kaptam Édesanyámtól, aki miután több száz métert gyalogolt az utcában, csak a sarokról mert engem is értesíteni: a munkagép a kitermelendő földdel együtt a gázvezetéket is megsértette....az egész környéket elárasztotta a gáz-szag...! Mondjuk érthető, hogy nem akart otthonról egy csésze kávé mellől telefonálgatni.....

Jó-jó, persze nem történt nagy baj...kivéve, hogy a szirénázó Gázművek-es autó azért szelte át a várost azon a délelőttön, hogy megakadályozza a robbanást...nálunk :-)

Elzárták. Kijavították. Fizettünk. A vállalkozó úgy gondolta, hogy bár tudta, hogy a vezeték, nem az ő hibája...legalább részben megértettük vele, hogy az övé.

Szóval leszámítva az előbbi kis intermezzot, tisztult a kép és kezdtük látni az alagút végét. Jegyzem meg: pont időben! 

Ezeregyéjszaka & Rózsavíz

Már megint egy kis édességre vágytam! Néha elkap a cukor-éhség....Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de van, hogy hetek telnek el anélkül, hogy egyáltalán gondolnék bármire, ami édes. Aztán ott vannak a belülről, marcangoló vággyal rámtörő napok is, amiket az újdonságok iránti kíváncsiság fűszerez.

Így jutottam el arra az elhatározásra, hogy egy eddig még ki nem próbált, egy kicsit az Ezeregyéjszaka meséit idéző finomságot készítsek el. Persze szokás szerint nem tartott sokáig a művelet - annál nagyobb, letörölhetetlen - mosollyal arcomon álltam a konyhában és ízlelgettem a hozzávalókat szép sorban. A receptet az egyik híres angol szakács könyvében olvastam; ez adot ihletet. Ott motoszkált a fejemben már hosszú ideje, nem hagyott nyugodni, úgyhogy amint véletlenül rátaláltam egy hozzávalóra, máris eszembejutott az elkészítésre váró kis csoda és szép apránként megvettem mindent. Mit ne mondjak, megint nem lett ugyanaz. Na nem azért, mert nem sikerült, hanem pont azért, mert megint nem bírtam magammal. Persze aki ismer, az tudja, hogy ebben semmi különleges nincs - az lenne fura, ha követném a leírtakat. Egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne kreatívkodjak és ne tegyek hozzá én is valamit. Mindenesetre a végeredmény annyira könnyű, krémes, zamatos és varázslatos, hogy teljesen beleszerettem.

Narancslikőrös tejszínkrém rózsavízzel

Hozzávalók: 400 ml habtejszín, maximum 80-100 g porcukor, 6-8 evőkanál narancslikőr (javaslom az eredeti, francia csodákat, úgymint: Grand Marnier vagy Cointreau - bár ezek borsos ára bizony elég riasztó lehet. Ha nincs más, akkor a Triple Sec is megteszi!), 1 jó evőkanál narancsvirág-esszencia, 1 jó evőkanál rózsavíz (ez utóbbi kettő kis utánajárással szintén könnyedén beszerezhető - én a piacon találtam egy fűszerest, ahol bármilyen különlegesség megtalálható egészen elfogadható áron), 1 citrom leve, 1-1 marok kandírozott narancs- és citormhéj.

A habtejszínt a porcukorral alaposan átkeverjük, majd robotgéppel elkezdjük kemény habbá verni. Közben egyszerűen hozzáadunk minden más összetevőt: citromlevet, narancslikőrt, narancsvirág-esszenciát és rózsavizet. Közben egy kis tálba szórjuk a kandírozott gyümölcshéjat (nálam kb. 1 cm-es négyzetekre vágva tárolódik - és az az igazság, hogy eleve nem kőkemény) és 2 evőkanál vízzel leöntve néhány fordulatra betesszük a mikróba. Ennyi idő pont elég, hogy a héjak kissé megpuhuljanak.  Ha a hab már eléggé kemény, belekeverjük az áztatott citrushéjakat is - víz nélkül -, majd poharakba töltjük a lágy kérmet és a hűtőben pihentetjük. A kandírozott héjakból a tetejére is szórhatunk. Minél hidegebb, annál kifinomultabbak az ízek - egyébként az elkészülés pillanatában kissé erőszakosnak tűnhet a rózsavíz.

Igyunk végre valamit!

Még jó, hogy azt írtam: "Blog az Élet dolgairól, ételekről, italokról....." Dehát hol vannak az italok?!? Fogalmam sincs. Olyan, mintha szemérmesen megbújnának valahol - nehogy szóba kerülhessenek. Pedig igazán megérdemlik, hogy bő, hosszas mondatokban ecseteljük tulajdonságaikat, dícsérjük zamatukat, értekezzünk aromájukról.

A Világ több ezer éve csodálatosabbnál csodálatosabb nedűkkel édesíti, bolondítja ételeit, teremt hangulatot, harmóniát, vidámítja a társasági életet, vagy épp felejti búját, bánatát...Teljesen abuszurd hát, hogy ne méltassuk az arra érdemes italokat.

Beszélgetés egy pohár bor mellett, sörözés a barátokkal, pezsgős koccintás egy ünnepi pillanatban: valamennyi életünk része.

Úgy gondolom, méltánytalan lenne elmenni emellett a kézenfekvő és elvitathatatlanul kellemes téma mellett.

Legyen szó akár családi- vagy baráti összejövetelről (annak céljától vagy okától függetlenül), úgy gondolom, hogy mindig van egy, az alkalomhoz illő ital, amivel feldobhatjuk a hangulatot. És bár legtöbbünk automatikusan jószerivel alkoholos italokra gondol, nem szabad alábecsülnünk az egyszerű limonádét, a turmixot, a gyümölcsalapú (és alkoholmentes) kevert italokat sem.

Nálunk a nyári időszak kihagyhatatlan kelléke a limonádé, amit sok esetben hagyományosan, azaz citrommal és cukorral készítünk el (ez kb. 3 perc). Van, mikor turbózzuk a dolgot és kerül bele narancs- és lime szelet is. A kedvencem azonban az, amikor bodzaszörppel vagy épp a kertből szedett (és apróra vágott) mentalevelekkel bolondítjuk!

Áfonya és joghurt

Kimentem a piacra és nem győztem ámulni! Mindenhol csodálatosabbnál csodálatosabb bogyósgyümölcsök mosolyogtak...

Volt bíbor málna, vörös ribizli, feketeszín szeder, sőt, kilószámra éjkék áfonya is! Hát nem tudom, ki hogy van vele; én mindenesetre ezeknek nemigen tudok ellenállni....bár egész évben megfizethető lenne bármelyik! 

Fentiek közül az áfonya különleges helyet foglal el a szívemben - nem elég, hogy édes, alig-alig savanykás, emellett a színe is kifejezetten ínycsiklandó...hát nem gyönyörű az a liláskék szín, ami olyan mint az éjszakai égbolt?! Kerekded forma, hamvas külső ... és akkor még a jótékony élettani hatásait nem is említettük....manapság úgyis mindenki a szabadgyököket és az antioxidánsokat emlegeti. Hát itt az egyik legjobb forrás, épp csak egy karnyújtásnyira. Ha természetes antioxidánsra vágysz (vagy jól jönne egy kis C-vitamin), egyél áfonyát! - akár ez is lehetne a jelmondat :-)

Na mindegy. Azt hiszem, a dolgokat természetüknél fogva kedveljük vagy nem kedveljük. Sokkal azelőtt, hogy bármit is tudtam volna a csúnya szabadgyökökről és a szuperhős antioxidánsokról, az áfonya már rég beköltözött a lelkembe. Az idén például odáig merészkedtem, hogy egy kis áfonyabokor kezdeményt is megvásároltam. Jelenleg egy hatalmas badellában növekszik - mondjuk valami elképesztő sebességgel - és azon igyekszik, hogy mához 1 évre már termést is hozzon! Alig várom, hogy saját áfonyánk legyen!!! Gondolom, az lesz a legfinomabb, leggurulósabb és legszebb színű áfonya-termés, amit a Föld valaha is a hátán hordott :-)

Van itt egy igazán finom - és az édességet alapjában nem is kedvelők között is viszonylag népszerű - kis desszert-szösszenet, amit mi szinte bármely bogyósgyümölcsből elkészítünk, ami kissé savanykás. Lehet ez szeder vagy málna; de a legfinomabb mégiscsak áfonyával. Az igazság az, hogy szinte leírni is nevetséges, mivel igazából nincs benne semmi fortély - csupáncsak hűs, szinte üdítő ízei miatt érdemes említésre. No meg azért, mert mi imádjuk. És talán még azért is, mert ez az egyik legegyszerűbb és közben legegészségesebb kis valami, amit az ember desszertként fogyaszthat!

Az egyetlen jótanács, hogy mindig egészséges, hamvas áfonyát vegyünk. Ha a gyümölcs ráncos, akkor már nem friss!

(Na mondjuk a mézesjoghurtról még annyit, hogy Görögországban minden közértben kapható a sűrű, kérmes joghurt, aminek a tetején mézréteg fénylik. Általában csodás kis cserépedénykékben, tetejüket lefóliázva árulják. Elképesztő ízélmény! Selymesen hűs és közben mézédes....)

Mézesjoghurt áfonyával és teljeskiőrlésű kekszdarabokkal

Hozzávalók: 1 nagy doboz natúr joghurt, 1-2 evőkanál finom akácméz, 250 g áfonya, néhány szem teljeskiőrlésű gabonából készült, rostban gazdag kekszdarab

A jobhurtot egy tálba kanalazzuk és a mézzel alaposan elkeverjük.  Csak az a fontos, hogy ne legyen túlságosan édes, érezni lehessen a joghurt savanykás ízét. Az áfonyát megmossuk - legegyszerűbb, ha abban a műanyag kis dobozban, amiben vettük -, majd nagyobbik részét pohárkákba halmozzuk. Erre öntjük a mézes joghurtot és a tetejére törünk néhány szem kekszet. A maradék gyümölcsszemeket a tetejére szórjuk. (Mivel a joghurtot amúgy is a hűtőben tároljuk, a finomság további hűtést sem igényel fogyasztás előtt - azonnal nekieshetünk!)

Bölcsőde a kertünkben 2.

Szóval a rigók kirepültek. Sokszor nézegetem fészküket, hátha a szülők újabb utódok felnevelésére is vállalkoznak. (Remélem, minden igényüket kielégítette a zavartalan növekedést és biztonságot jelentő borostyán borította ereszalja... :-) )

Az egyik fiatal gerlepár viszont nagyon is elkötelezetten fészkel az udvarunkban. A nagyobbik terasz közvetlen szomszédságában található - mondjuk igencsak nagyra nőtt- mogyoróbokrot választották még a nyár beköszöntével...Itt neveltek fel egy igen csinos gerlegyereket, akit még a kirepülés után is tovább ajnároztak, etettek és követtek óvó tekintetükkel. A szomszéd telekhatárra épített kisházának - ami egyébként a mogyoró-lakás mellett van -  kéményén ücsörögtek előszeretettel.

Azóta eltelt egy kis idő. Egyszercsak arra lettünk figyelmesek, hogy a párocska ismét a korábbi fészket igazgatja...Persze, hogy hamarosan mindennapi elfoglaltságunkká vált a kukucskálás - és még azt mondják, hogy a kukkolás nem szép dolog...! :) Mondjuk én nem tudtam volna megállni, hogy ne várjam izgatottan, hogy mi történik az ágak között.

Hát elmondom mi történt: ikrek születtek!!! 'Tojásból lesz a csoda....!'

Büszke anyukájuk el nem mozdult volna a fészekről, ahogy az jó anyához illik. Egy szép napon aztán megpillanthattuk a fiókákat: 2 ici-pici szürke pamacsot. Azt hittem rosszul látok. Annyira boldog voltam! Ezt nevezem én ügyes, rátermett szülőpárosnak!!!

 

Azonban megjöttek a viharos szelek. Frászt kaptam naponta többször. És jöttek a sötét felhő-csapatok és a szakadó eső is. Mint az özönvíz idején. Hosszú napokig el sem állt. Lengedezett a mogyoróbokor összes ága - vele ringatózott az eszkábált fészek: benne az apróságokkat. Bőrig áztak. Sokszor kinéztem hozzájuk, mert egyfolytában arról fantáziáltam, hogy már rég leestek és ott pusztultak a sárban. Tudom, hogy ez ismét a Természet dolga lenne, de valahogy annyira drukkolok ezeknek a kis teremtményeknek....

Nos, szerencsésen túlélték. Sőt, - lehet, hogy azért, mert mint köztudomású, az eső növeszt (legalábbis gyerekkoromban elhittem) - gyorsan fejlődtek. Nem győztem a csodájára járni. Abban a picinyke tákolmányban - ami az igazat megvallva nem több mint jónéhány egymásra helyezett ágacska - már el sem fértek igazán. Mindkettő kilógott, így anyukájuk kizárólag melléjük tudott letelepedni. Ahogy mi emberek mondanánk: lábtól feküdtek. :-) Minden kételyem eloszlott: tényleg 2 gyerekünk van! Sokszor vezetett hozzájuk a kíváncsiság - mindennapi ellenőrzés alá vontam a fészket. Volt, hogy a teraszról, volt, hogy az emeleti erkélyről nézelődtem. (És igen, közben beszéltem a gyerekekhez...- gondoljon mindenki, amit akar)

Aztán már a fészekben sem fértek el, de még nem tudtak repülni. Ott ücsörögtek a mogyoróbokor ágain és anyukájukat várták, aki mindig valami finomsággal tért vissza hozzájuk. Láttam az első repülési kísérleteiket is: pontosan egy ágnyit repültek - vagy inkább ugrottak. Aztán két ágnyit. Aztán már a fészektől vagy másfél méterre üldögéltek és nyakukat forgatva szemlélték, ki lehet az a fura teremtmény, aki folyton meglátogatja őket onnan lentről.

Szóval felnőttek. Egyik napról a másikra eltűntek a bokorból. Kicsit szomorúan vettem tudomásul, hogy nem láttam, amikor elrepültek. Két nappal később viszont szárnyak zörejét hallottam az ágak közül. Kis keresgélést követően felfedeztem az ifjakat a mogyorón, ahogy édesanyjukkal együtt ücsörögnek. :)

Ezután végleg elrepültek...Újabb nemzedék kelt útra azután, hogy nálunk, biztonságban felcseperedtek...

A szülők viselkedése pedig a legjobb bizonyíték arra, hogy mennyire jól érzik magukat itt - hiszen épp tegnap láttam őket, amint a fészket igazgatják. Ma vettem észre, hogy gerle-mama ismét ott ücsörög....



Édességek dícsérete

Én nem tudom, mások hogy vannak vele, de mostanában valami érthetetlen oknál fogva egyre édesszájúbb a Család...Főleg a Párom :)

Lehet, hogy kezdenek hozzászokni a kényeztetéshez?! Ha akár csak egy hétvége is úgy merne eltelni, hogy nincs édesség, máris reklamálnak. Sőt! A hétvégi süti után akár kedden vagy szerdán is nekem szegezik a kérdést, "Süti nincs?" "Mi a nasi?" - Hát ki hallott már ilyet?!  :-)

Erről a Nagyszüleim jutnak eszembe. A Nagypapám imádta Nagymamám süteményeit. Meg a krémeket. Meg a desszerteket. Meg a nassolnivalót. És persze a sósakat is.

Szóval szerencsés gyerek voltam :) Nemigen volt olyan hétvége, hogy ne lett volna valami édes meglepi, ami szinte még ki sem sült/el sem készült, máris rávethettem magam.

Sokszor sertepeltéltem Nagymamám mellett és igyekeztem neki segíteni. Bámultam, ahogy a krémeket kavarja, a tésztákat nyújtja. Karom szakadt, ahogy a habot vertem az üstben vagy amikor a tojássárgákat kellett habosra kevernem. Jutalmul aztán mindig kinyalogathattam a tálat, amiben a krémek készültek; és sütés után megeszegettem a sütemények levágott szegélyét...Azoknak a jó illatú sütiknek a szegélyét! Néhánynak a sajnos csak az ízére emlékszem. Vagy a színére. Vagy az illatára.
Néha elkap az ihlet és nyomozásba kezdek. Tehetem ezt azért, mert szerencsés vagyok...az emlékeimben élő édességek közül ha eszembe jut egy, akkor azt közkinccsé teszem: elmesélem Édesanyámnak vagy Huginak. Mondjuk a kimenetel eléggé kétes: vagy emlékeznek vagy nem.. :-)

Ekkor persze még mindig ott a második lehetőség - ez ugye mindig van. Na általában ez vezet sikerre. Dédnagyanyám recepteskönyve. Kézzel, míves betűkkel, elődeink által teleírt lapok egy keményborítós füzetben. Sok vaj- és zsírpecsét, elmaszatolódott betűk - a mi történelmünk egy része, saját gasztronómiai történetünk  papírra vetve. Ebben a könyvecskében számtalan (jelzem jobbnál jobb) recept sorakozik. Számtalan sütemény, finomabbnál finomabb (bár a mai ízlésünknél általában cukrosabb) édesség gyűjteménye. Rengeteg beletűzdelt papírlap tarkítja még a füzetet. Kitépett oldalakra sietősen lekörmölt receptúrák. Felismerni kézírásukat. Ha jobban megnézzük, Nagymamámnak még a betűi is kedvesek voltak. Akikét meg nem ismerhettem vagy nem emlékezhetem rá, azok mondataikon keresztül vannak velem/velünk. Egy kicsit itt maradtak. Részeink lehetnek. A mindennapjainké. A tegnapjaink mellett a holnapjainké. Örökre. Remélem, hogy a valaha leendő gyermekeink és az ő gyermekeik is őrzik majd ezt a kis füzetet....

Mivel számtalan lejegyzett süteménynek nincs neve (vagy ha van, akkor az semmit sem mond, illetve sohasem neveztük a sütit a hivatalos nevén a Családban), így a hozzávalókat olvasom el először. Ha emlékképeim szerint az olvasottak alkothatják a keresett sütit, akkor továbbolvasok. Így találtam rá már számtalan desszertre, amiket hirtelen felindulásból el is készítettem - innen tudom, hogy ha betartom az utasításokat, akkor néhányszor túl édes lesz a végeredmény. :-) De bárhogyis legyen; mindenképp a gyerekkoromat idézik az ízek, az illatok: amik eszembejuttatják szeretteim mondatait, cselekedeteit és az együtt töltött szép időket.