Hosszú-hosszú évek óta ez volt az első olyan ősz, amikor igazán volt időm észrevenni a tündöklő napfényben színesen pompázó levelek szépségét.....lett is belőle családi szállóige, amivel Kedvesem szinte naponta 'piszkálódik'...
Ez úgy tötént, hogy egy közös autózás közben, amikor Tiszafüredről jöttünk hazafelé (és amikor naná, hogy Ő vezetett) én ráérősen a tájat szemléltem. Eltűnődve a vörös, sárga, narancs ruhába öltözött fák és cserjék tündöklésén, belefeledkezve a gyönyörűségbe nagy hirtelen megszólaltam és hosszan ecseteltem az őszi színek harmóniáját és kifejtettem abbéli véleményemet, hogy míg a tél metsző fehérségével és kontrasztos feketeségével pihenőt fúj, a tavasz a várvavárt éledéssel és a virágbaboruló, illatozó fáival színeket varázsol a lelkünkbe, a nyár pedig perzselő melegében tündöklő virágokat kelt életre, addig az ősz teljesen megváltoztatja a környezetet és a színek hihetetlen nagy foltokban mutatják meg szépségüket - ezzel is egészen új oldaláról engedi meg szemlélni a tájat....na mindegy...az egész csak úgy kijött belőlem és magam is elcsodálkoztam, hogy a hangomat hallom, ahogy kimondja a gondolataimat....kicsit úgy hangzott, mint valami komoly kinyilatkoztatás, tudományos állásfoglalás. :-) ...azóta számtalanszor hallom, hogy 'Nahát, hogy milyen varázslatosak ezek az őszi színek..!'
Dehát tényleg káprázatosak!!!
Dehát tényleg káprázatosak!!!
Eltöltöttem néhány órát a közeli parkban is, mert tényleg nem győzök betelni a színharmóniával. Avarban sétáltam, csodáltam a napfényt, ahogy a leveleken áttündökölve megmutatja az erezeteket, figyeltem a lehulló levelek táncát és elüldögéltem az utolsó melengető napsugarak alatt egy könyvvel a kezemben. Szóval kikapcsolódtam. Élveztem a csöndet és az azt meg-megtörő kellemes zajokat. Ráébredtem, hogy a kirándulásaink mellett mennyire háttérbe szorulnak a séták a parkban. Pedig néhány percre van csak....
Ha a kertben körbenézek, itt is különleges színeket látok..mélybordóba fordult az egyik vöröslevelű japán juhar (Acer palmatum), vöröses narancs lett a cserszömörce (Cotinus coggygria), besárgult a szomszéd általam olyan nagyon szeretett diófájának összes levele, pirosra színeződött a madárbirs (Cotoneaster horizontalis) a japán kecskerágó (Euonimus japonicus) tarka örökzöld levelei előtt .... szóval csoda csoda hátán!!!
Mi igyekeztünk olyan növényeket választani saját kertünkbe, melyek ősszel is díszitenek. Ilyenkor a terméseké és a levél-koronáé a főszerep. Érdemes hát a növények vásárlásakor előre átgondolni az évszakokat, hogy mindig legyen olyan szépség a kert különböző pontjain, ami vonzza a tekintetet. Már az ültetéskor figyelni kell arra, hogy milyen arcát mutatja az adott növény a különböző évszakokban. A kert nemcsak tavasszal és nyáron, hanem ősszel is élvezhető kell, hogy legyen. Sőt, amikor kertet építünk és kiválasztjuk a környezetünket díszítő növényeket, nem felejtkezhetünk el arról sem, hogy kerek 12 hónapon át fogjuk szemlélni a kialakított teret....Hát nem fantasztikus, hogy milyen sokoldalúak ezek a szépségek?!
Nem is tudom igazán, hogy mit akartam ezzel az egésszel mondani...talán csak annyit: 'Nahát, hogy milyen varázslatosak ezek az őszi színek!' :-)
a szivembol szoltal, oly csodalatosak azok az oszi szinek.. :-)
VálaszTörlés