Csigafutam

Igyekszem előre leszögezni, hogy a most leírt eseményekre akár egy folytatásos sztori kivonataként is tekinthetnénk.....

A történet kezdetének időpontja már a homályba vész, de az biztonsággal megállapítható, hogy a mai napig tart, sőt lehet, hogy ez testesíti meg az igazi 'Véget nem érő történetet'....A helyszín: a kertünk, illetve a környező utcák és a vasúti töltésként funkcionáló domb által körülhatárolt terület. A mellékszereplők: Kis Családom Tagjai - élükön Édesanyámmal. A főszerelplők: a Csigák....

Igen-igen. Gondolom számtalan kerttulajdonos akad, aki azon nyomban, hogy a virágokról, növényekről kezd szeretettel mesélni, máris a fejében tornyosuló felhők által komorrá festett képpel adja elő rémtörténeteit a csigákról. Egyszer hallottam is valakiről, aki a lábát törte, amint éjszaka lesben állva egy elemlámpával kavargott saját kertjében, ahol aztán szépen beleakadt valami futónövénybe és elvágodott...Szóval mindenkiből árad a panasz.

Vannak, akik orvul - bár eléggé el nem ítélhető módon - küzdenek a csigák ellen, egyszerűen mérget használnak. Ez lehet boltban vásárolt, kiszórható szer, illetve sokan ismerik a sör-befőttes üveg kombinációt is.

Na nálunk ezek ki vannak zárva. Én ugyan nem ölök meg állatot! (Ez alól talán az egyetlen kivétel a szúnyog) Mi másképp harcolunk. Mert harcolni azért csak kell! Ha valakinek új lenne a mese, annak elmondom, hogy a dísznövények (főként az árnyékliliomok - 'Hosta') levelein azok a rettenetes lyukak, a veteményesben visszametszett palánták, sőt még a virágzás előtt, fürtöstől, levelestől tőig eltiport csillagfürt (Lupinus) virág is a csigainvázió eredménye.

  

Az ember érzi, hogy egyszerűen csak nem győzhet. Ezek az apró - egyébként igencsak szemrevaló - kis jószágok birtokba vették a hát a kertünket, mint új, felfedezendő területet és roham sebességgel szaporodni kezdtek. Aztán lehet, hogy tévedek és nem erről van szó....lehet, hogy egyszerűen csak kert-party-t tartanak nálunk. Mindenesetre tragikus pusztítást végeztek az idén (is). Dehát mit is tehetnénk ellene/ük? - ez a kérdés már évek óta foglalkoztat mindannyiunkat - de mint fentebb már jeleztem, a gyilkolászás ki van zárva. (Igaz, ami igaz, néha már én is közel sodródom a gyilkos gondolatokhoz...de aztán előmászik a rendesebbik énem és megálljt parancsol a gyilkolászósnak).

A megoldás (ami igazából csak egy Don Quijote-i küzdelem...) Édesanyám agyszüleménye. Mi korán reggel állunk neki négykézláb felemelgetni a földön szerte-szana terebélyesedő kúszónövényeket és összeszedegetjük ezekről a még hajnali szunyókálásukat töltő csiga-bigákat.

Kedvenc tartózkodási helyeik közé tatozik a kúszó kecskerágó (Euonymus nemzetség) apró leveleinek rejteke, illetve a mini örökzöldek törzse. Itt hűsölnek naphosszat, hogy aztán estefelé nekiinduljanak és jól belakmározzanak.

Van erre a célra egy jó nagy virágcserepünk - amit állatbaráti szempontokból árnyékban helyezünk el -, ebben gyűjtjük össze a behatolókat (nyáron napjában úgy több százat). Vannak egészen sötétbarna testű, barna házú csigák, laposabb, tiritarka, úgynevezett Pannon csigák csíkos, feltűnő házukkal és természetesen éti csigák is akadnak. A méretek a néhány milliméterestől egészen a kb. 4 cm-es házzal bírókig terjednek.

Szóval a csigákat összegyűjtjük, a cserép tetejét pedig egy régi szitával borítjuk le (olyasfélével, amit sóderhez, homokhoz lehet használni). Ilyetén módon egyszerre biztosítunk hűs (bár kissé talán szűkös) helyet és kellő mennyiségű oxigént a fogvatartottaknak. A szedegetést aztán a nap folyamán meg nem szakadó lendülettel folytatjuk.

Ekkor Anyuka szedelőzködik és a fogságba ejtett vadakat a cseréppel együtt a hóna alá csapja, és elindul sétálni. Na még mielőtt bárki azzal jönne, hogy ez igazán pofátlan, mert úgy sejti, hogy a csigák talán a szomszédoknál landolnak, azoknak elmondom, hogy rosszul gondolják; ilyet azért nem csinálunk. Anyuka szépen elsétikál a vasúti töltésig (ami mifelénk egy igencsak hatalmas dombvidéknek is beillő terület - egyébként gyerekkoromban sokszor itt szedtem a vadvirágokat és a fűféléket csokorba); behatol a térdig érő fűbe a szabadon burjánzó cserjék közé, és szélnek ereszti a társaságot. Dolga végeztével komótosan hazasétál és lélekben megnyugodva felkészül a következő napokra.

Szóval nálunk már évek óta ily módon zajlik a csiga-gyűjtés, és mondhatom, nagyon odáig vagyunk magunktól! :-)

Mondjuk az egyik angol csúcskertész véleménye szerint (amiből arra következtetek, hogy mások is hasonló magánakciókat szerveznek szerte e világon) egy kalap kutygumit nem ér az egész, mert a csigák egyszerűen hazajönnek. (!) Ebben szerintem is lehet valami, úgyhogy kedves Párom a hangos eszmefuttatásom végén nem átallotta azt az ötletet felvetni, mi szerint a legjobb az lenne, ha megszámoznánk a csigákat, akiket a domra kiviszünk, és így nyomon tudnánk követni, hogy melyik a leggyorsabb.....illetve azt is megfigyelhetnénk, hogy akad-e köztük olyan, aki gyorsabb Anyukánál. Fel is ajánlotta, hogy szívesen átviszi és rendelkezésére bocsátja az alkoholos filcet... :-)

....persze ez csak vicc - de azért úgy tudom, hogy Édesanyám amint végzett a kiborogatással (és meggyőződött, hogy senki sem követi...) egy kisebb kerülőúton jut el hazáig mostanában.

Ami azt illeti, legújabb megfigyeléseim szerint a kerítésünk lábazatán futó borostyánon elképesztő mennyiségű csiga található - mely példányok (amikor épp nem pihennek), tényleg befelé másznak.....