Itt ülök a gép előtt és azon tűnődöm, hogyan szaladt el a nyár.
Tulajdonképpen az idén nem is volt nyár. Ez persze nem panasz - ha arra gondolok, hogy Sógornőméknél, Hollandiában már 2 napja fűtenek....akkor aztán már értelmetlenné is válik a felvetés, hisz' még mindig 30 C körül van a hőmérséklet.
Annyi mindent elterveztem - ezek közül aztán messze nem minden valósult meg. Ezen is töprengtem ma eleget. Annyira filozófikus hangulatba kerültem, hogy ezen már csak egy jó kis - valószínűleg az idén az utolsók közül az egyik - nyári frissítő segíthetett. Nálunk a joghurt állandó lakója a hűtőszekrények, úgyhogy adta magát a lehetőség, hogy ebből kotyvasszak valamit.
Edisoni villanyizzóként gyúlt ki agyamban az elhatározás, hogy összeütök egy Mango Lassi-t.
A dolog annyira könnyű, hogy szinte szégyen ide lejegyezni - de talán akad még olyan Föld lakó, aki nem tudja, hogyan készül - esetleg, hogy mi fán terem - ez a hűsítő, indiai ital. Aki járt már Világunknak ezen a táján vagy legalább egy indiai étteremben, az bizton állíthatom, hogy minden étlapon találkozik ezzel a tradícionális itallal, ami mennyei, csábító és egyszerre laktat, táplál, üdít fel. Egyébként számtalan gyümölcsféléből készítik, de talán a mangós a legnépszerűbb.
A mangó Indiában szent növény - a termékenység, a szerelem szimbóluma (esküvőkön gyakran találkozni vele) - felénk egzotikus gyümölcs... - ennyit a földrajzi és a kulturális különbségekről... :-)
de még milyen egzotikus!...aki kóstolta már, az tudja csak igazán, hogy a zöldes-sárga-narancs-vörös átmenetes színekben pompázó gyümölcs aromája egyedülálló, semmivel össze nem téveszthető. A csonthéjasok közé tartozik: jelzem a (kiszárított) hullámvonallá formálódott magja kedves dísz az ablakpárkányban vagy a száraz leveleket, terméseket rejtő üvegcsében/tálban.
de még milyen egzotikus!...aki kóstolta már, az tudja csak igazán, hogy a zöldes-sárga-narancs-vörös átmenetes színekben pompázó gyümölcs aromája egyedülálló, semmivel össze nem téveszthető. A csonthéjasok közé tartozik: jelzem a (kiszárított) hullámvonallá formálódott magja kedves dísz az ablakpárkányban vagy a száraz leveleket, terméseket rejtő üvegcsében/tálban.
Mango Lassi
Hozzávalók: 1 érett mangó, 1 ek. méz, 200 ml natúr joghurt, néhány szem jég, néhány szem kardamom, egy mini csipet só, kevés tej (ha túl sűrű lenne)
A jeget és a meghámozott, feldarabolt gyümölcsöt a turmixgépbe dobjuk. Ehhez kanalazzuk a mézet, majd a joghurtot. Jöhet a mini mennyiségű só, ami tökéletesen kiemeli az édes ízeket. Hozzászórjuk a megtört kardamomot is. (Ezt a csodálatos fűszert kis száraz hüvelyekben találjuk az üvegcsében, amiben árulják. Nyugodtan dobjuk be a mozsárba és kezdjük el törni. Néhány pillanat múlva a külső burok megreped, letörik és kiszedegethetjük a mozsár aljából. Előbukkannak a fekete magocskák, amiket alaposan összetörünk.)
Pár pillanat alatt összeturmixoljuk az alapanyagokat és máris kész a Mango Lassi. Azonnal fogyasztható - de hűtőben is tárolhatjuk néhány órán keresztül mielőtt felszolgáljuk.... :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése