Persze rengeteg madár él a kertünkben, illetve látogat el ide naponta egy kis élelemért, fürdőzésért - mégis a gerlepárok váltak közülük szinte családtaggá. 2-3 pár balkáni gerle lakik 'életvitelszerűen' a kertben.
Több etető- és itatóhelyet alakítottunk ki, ahol egész évben várja őket az eleség és a friss víz. A piacon könnyedén beszerezhető az a magkeverék, amiből ki-ki kedvére válogathat. Nálunk a legnépszerűbb a kukorica-búza-napraforgó keverék, ezt szórjuk a tálakba néhány naponta. Az itatótálakba kiöntött vízből pedig kedvükre ihatnak vagy épp benne fürdőzhetnek a madarak.
A gerlék olyan nagyon megszokták már a körülményeket, hogy akár 1/2 méterről szemlélik, amint magot szórunk ki nekik. Nem félnek a kutyáktól, sőt a macskáinktól sem. Fejünk felett vagy mellettünk centikre szállnak le - és megörvendeztetnek hívószavukkal, amint burukkolva szólítják társukat. A 2-3 pár gerle felosztotta egymás között a kertet - és jaj annak, aki a másik által felügyelt etetőhelyet akár csak egy szem mag felcsipegetése erejéig elbirtokolná! Ilyenkor vadászgépekké válnak és suhogó szárnyakkal kergetik el az ellenfelet.
A balkáni gerlék azonban az utódok terén meglehetősen szerencsétlenek...A kiválasztott fészkelőhelyek között szerepel a hatalmas mogyoróbokrunk, a cserszömörce, a lilaakác rejtekadó sűrűje, az ezüstfenyő vagy épp a fává cseperedett thuja egy-egy ága. Folyamatosan építkeznek (na ilyen nyomorultul megépített fészkeket is ritkán lát az ember!), mi meg drukkolunk, hogy végre sikerüljön egyiküknek utódaikat felnevelni. Sajnos többnyire kipottyan a tojás vagy a viharok által megtépázott ágak közül a teljes fészek a földre esik. Ők meg kiválasztják a következő helyet, szorgalmasan újraépítkeznek. Felváltva őrzik a fészket és onnan szólítják társukat.
A nagy kedvencem Gerleasszony, akit magam mentettem meg néhány évvel ezelőtt egy nyári reggelen. Épp az óriásthuja egyik ágvégére eszkábált fészkén ült, amiben csodák-csodája végre fióka is fejlődött. Eleget aggódtam miattuk, mert a fióka cseperedni kezdett - csak a repüléshez szükséges hosszú tollai hiányoztak már - és ezzel együtt a súlya is bőven nőtt. A fészek a thuja könnyű ágvégén hintázott és láthatóan nem volt alkalmas arra, hogy a kicsi mamájával együtt benne ücsörögjön, naponta csúszott egyre lejjebb. Várható volt sajnos, hogy ez a madár-gyerek sem fog felnőni.
Ha ez nem lenne elég, bekövetkezett minden madár rémálma - ragadozók érkeztek a környékre. Volt már nálunk óriási vadmadár, aki itt szerzett magának vagy épp saját fiókáinak élelmet és az is gyakori, hogy a környéken fészkelő szarkák gyűjtenek fiókákat saját gyermekeik etetéséhez. Kifigyelte hát a szarka a cseperedő gerlefiókát és habozás nélkül lecsapott. Irgalmatlan cserregésre és csivitelésre lettem figyelmes. A teraszajtón kinézve megpillantottam Gerleasszonyt, ahogy a nála sokkal nagyobb szarkától próbálja megóvni fiókáját. Összecsaptak: repültek a tollak, szálltak a pihék, mintha havazna. Nem is gondolkoztam, csak feltéptem az ajtót és kiabálva, tapsolva próbáltam megijeszteni a szarkát, aki el is reppent. Sajnos ugyanaznap délutánján sikerrel járt és a fiókát magával tudta vinni. Persze értem én, hogy az ő gyerekeinek is fel kell nőniük! Gerleasszony viszont komolyabban megsérült az összecsapásban: vérzett a nyaka a szarka csípéseitől, tolla egy részét elvesztette. Idővel sikerült regenerálódnia, azonban a nyakán a toll a mai napig szabálytalan - így bármikor megismerem.
Azt hiszem, ezt követően döntötte el Férjével, hogy kizárólag az én teraszom körül rak fészket - az itt elhelyezett etetőhelyet is ők birtokolják. A mindennapjaink részévé vált a párocska, itt üldögélnek órák hosszat. Leülnek a kertibútorra, az összecsukott napernyő csúcsára vagy tipegve figyelik, ahogy vizet töltök nekik. Sokszor bekukucskálnak a teraszajtón; fejüket érdeklődve forgatják: így szemléljük egymást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése