Szóval a helyzet kezdett rettenetessé válni...A kert majd' minden részében a pusztítás nyomait lehetett felfedezni. Kezdődhetett az ágak és törzsek feldarabolása (amiből a következő télen néhány környékbeli házaspár legalább fűtőanyaghoz jutott). A hozatott föld széthordása után már planírozhattuk is a terepet. Ha valaki nem tudná, akkor ez sem a föld simogatását jelenti...Épp kezdett végre emberi külsőt nyerni a dimbes-dombos háborús övezet.
Na ekkor jött egy újabb vihar. A kert hátsó sarkában álló Olajfát - a maga jó 10 méteres magasságával - majdnem tőből kicsavarta. Az meg már igazán természetes, hogy a hátsó szomszédok felé dőlt, tönkretéve a kerítéseket. Ehhez már segítséget hívtunk és feldaraboltattuk az öles törzset. Mi meg napokig takarítottuk a szomszédok kertjéből az ágakat. Néhány apróságot viszont ránk hagytak az elemek és a favágók: a fa csonkját és a gyökérzetét. Mondanom sem kell, hogy több tíz négyzetméteres területről kellett eltávolítani a néhol combvastagságú gyökereket. - Viszont ha a pozitív oldalát nézzük a dolognak, akkor jó alaposan felástuk, sőt felcsákányoztuk a teljes bal hátsó részt... :)
Bár korábbán még nem terveztük, az eset jó ürügyet szolgáltatott arra, hogy új lakó érkezhessen az Olajfa helyére. Ezt megelőzően évekig istápoltam már egy gyönyörűen cseperedésnek indult Selyemakácot, amit az új kert-tervben már nemigen tudtam hova elhelyezni. Ez a tünemény 4-5 év alatt jó 3 méteresre nőtt és szétterülő, fátyolos lombkoronájában minden nyáron rózsaszín pomponokkal ékesítette a kertet - természetesen az utcafronti szakaszon....
Gondoltam hát egyet és összefogva a Család, nekiláttunk a fa áttelepítésének. A lehetőségeinkhez képest egy bő 1,5 méteres földlabdával terveztük kivenni, úgyhogy a törzstől igen messze kezdődött az ásás. A legjobb módszer, amit még korábban 'fejlesztettünk ki' az lett, hogy az ásás szüneteiben vízzel töltöttük fel a gödröt, ami meglazította a talajt és lehetőséget nyújtott a kisebb gyökerek szinte sérülésmentes kiszabadítására. Több órás küzdelem után aztán éreztük, hogy talán sikerül megmozdítani a teljes fát. Ekkor pihenésképpen átvonultunk a kiszemelt új élőhelyre és nekiláttunk egy még ennél is nagyobb gödör előkészítésének. Miután kiemeltük a fát - na ezt férfiemberek nélkül senki ne próbálja meg! - igyekeztünk a talicskába állítani és óvatosan, óráknak tűnő cipeléssel, a gyökerekre és az ágakra egyaránt vigyázva átszállítottuk a kert átellenes végébe. Belepróbáltuk a lyukba, aztán kiemeltük és tovább ástunk...Mikor végre elértük a megfelelőnek ítélt méretet egy kis komposztált marhatrágyával dúsítottuk a gödör alján található földet és elhelyeztük a fácskát. Elültettük hát 3 melléállított karóval együtt, amihez törzsét kötöttük. Jól belocsoltuk, az ágait pedig alaposan visszavágtuk és megkezdtük a reményteli várakozást. Szerencsénkre a fa is megszerette az új helyet és mára már a kert másik végéből szemléli mindennapjainkat.
Egyébként átültettünk mi tizenéves Aranyesőt, Smaragd thuját, Borókát, Magnóliát, több tíz éves, óriásira nőtt Jezsáment is (az apróságokat már meg sem említem :-) - de mind közül a legnehezebb egy elterebélyesedett Julián (sokak szerint: Júlia) borbolya volt.
Aki nem ismeri, annak nincs fogalma a tövisekről! Ez a rendkívül díszes, kerekded formájú bokor erős, örökzöld leveleket hajt. Nem elég, hogy a 4 cm-es, csillagszerűen rendeződött tövisek veszélyesen meredeznek, a levelek szegélye is fogazottan tüskés. Ember legyen a talpán, aki átülteti! Mindemellett a növényt csodálatos, apró sárga virágok díszítik májustól kezdődően. Új levelei pedig ősszel szép lassan vörösre színeződnek, ami aztán a tél folyamán üde színfolt a kertben.
Nem lett volna szívünk kipusztítani, így maradt a (szigorúan hosszú ujjú ruhában és több réteg kesztyűben végzendő) metszés és átültetés. Alapos fodrászolás után a szokásos ásás-árasztás-ásás kombó következett. Csakhogy valahogy egyikünknek sem akaródzott magához ölelni a növényt és így kisegíteni eredeti élőhelyéről... :) Párom és egy kedves régi barát immáron újra a híres férfierőt vetették be: de itt ez a próbálkozás zátonyra futott. Régi gurtnikat, hevedereket kerestünk, amiket a gyökérzet alá kellett beügyeskedni (ez volt a terv, meg az én dolgom), amíg ők egyirányba félrehajtották a bokrot. Nagy nehezen, többedik próbálkozásra végülis ezt a csatát is megnyertük és kiemeltük, majd áthúztuk a növényt a kb. 10 méterrel odébb kiszemelt új helyére. Az ültetés ehhez képest már gyerekjáték volt! :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése